"Társadalommal szembeni harag"
Csecsemő is súlyosan megsérült a pekingi késes ámokfutás során
A fővárosban időről időre előfordulnak hasonló esetek, amelyeket a hatóságok többnyire vagy elmezavarral indokolnak, vagy azt állítják, hogy a bűncselekményt elkövető így vezette le a "társadalommal szembeni haragját".
2013.07.22 12:14MTI
Egy férfi Peking egyik áruházában megszurkált négy embert, köztük egy csecsemőt, akit a hasán súlyosan megsebesített. Egy héten belül ez volt a második késeléses eset a kínai fővárosban - jelentette hétfőn a kínai média.
Az 50 éves, Vang családnevű tettest a helyszínen elfogták, a sérülteket kórházba szállították. A helyszínt lezárták és az áruházat kiürítették. További részleteket nem közöltek.
A múlt hét szerdán egy 27 éves férfi egy bevásárlóközpont közelében két járókelőre támadt késsel, mindketten a helyszínen meghaltak. Egyikük egy amerikai állampolgárságú nő volt, a másik egy kínai férfi. A keleti Santung tartományból származó tettest a rendőrök elfogták, s ő azt állította magáról, hogy munkanélküli.
A sajtó legutóbb májusban adott hírt pekingi utcai késelésről. Akkor egy férfi két embert megölt, egyet megsebesített, majd elfogása közben ő maga is olyan sérüléseket szenvedett, amelyekbe a kórházban később belehalt.
A fővárosban időről időre előfordulnak hasonló esetek, amelyeket a hatóságok többnyire vagy elmezavarral indokolnak, vagy azt állítják, hogy a bűncselekményt elkövető így vezette le a "társadalommal szembeni haragját".
Kapcsolódó írások:
- Kerekesszékes férfi robbantotta fel magát Pekingben
- Peking beígérte a reformokat, az emberek most követelik őket
- Peking szerint kínos helyzetbe hozta Washingtont a Moszkvába utazó Snowden
- Szigorú fegyelem a Tienanmen téren: az internetre tevődött át a megemlékezés
- Érdemes jól megnézni a "selyemből" készült árukat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


