49 évet töltött a Fehér Házban
Köszönöm, Elnök Úr - Elhunyt az újságírónők példaképe - KÉPEK!
Hosszas betegség után, 92 éves korában elhunyt Helen Thomas újságírónő, aki John F. Kennedy elnöksége óta volt a Fehér Ház riportere.
Ott volt az amerikai elnökök mellett, mindent látott? >>>
Thomast az amerikai újságírónők többsége példaképnek tekintette, hiszen egy olyan pályán ért el nőként sikereket, amit hagyományosan a férfiak uraltak. A Fehér Ház rangidős riportereként több tucat elnöki tájékoztatót zárt le a “Köszönöm Elnök Úr” mondattal.
Thomas híres volt arról, hogy nem szeretett köntörfalazni, az elnököknek mindig lényegre törő kérdéseket tett fel, a szóvivőket pedig egyenesen vérebként üldözte.

Barack Obama elnök nyilatkozatában kiemelte, Thomas “hitt abban, hogy a demokráciánk akkor működik a legjobban, ha kemény kérdéseket teszünk fel és számon kérjük a vezetőinket”. Az újságírónő a Fehér Házban töltött 49 év alatt gondoskodott arról, hogy az elnökök ne kezeljék félvállról a zsurnalisztákat.
Karrierje utolsó 10 esztendejében a Hearst magazinnak írt ahonnan 2010-ben vonult nyugállományba, miután megjegyzését miszerint “az izraelieknek ki kéne takarodniuk Palesztinából” videóra vette valaki és felrakta az internetre. Thomas libanoni származású szülők gyermekeként látta meg a napvilágot Detroitban, a közel-keleti események mindig is foglalkoztatták.
Thomas sok elsőséget tudhat magáénak mint újságírónő. Ő volt a Fehér Házi Tudósítók Szövetségének 50 évre visszamenő történelme során az első női elnök. 1975-ben megtörte a vezető washingtoni újságírókat tömörítő Gridiron Club „csak férfiaknak” szabályát, és ő lett a szervezet első női elnöke 1993-ban.
Thomas 1971-ben ment feleségül szakmai riválisához, az Associated Press újságírójához Douglas Cornellhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06