Kihantolták
50 éves ügy: DNS-teszt vezet a Bostoni Fojtogatótól Albert DeSalvoig
A hírhedt bostoni fojtogató beismerte a tették 50 évvel ezelőtt, ám halála ellőtt vissza is vonta.
2013.07.20 13:09ma.hu
Elfogása pillanatában, 1967. február 5-én.
A DNS-vizsgálatok alapján egyértelmű vált, hogy Albert DeSalvonak – akit a Bostoni Fojtogatónak tartanak – köze volt a 19 éves nő meggyilkolásához, akit most a sorozatgyilkos utolsó áldozataként azonosítottak, 50 évvel később.
DeSalvo földi maradványait a múlt héten exhumálták, és a hatóságok jelentése szerint már teljesen biztosak abban, hogy a férfi erőszakolta meg és ölte meg Mary Sullivant bostoni lakásában 1964-ben.
A sorozatgyilkos elfogása után bevallotta, hogy 1962 és 1964 között 11 nővel végzett Bostonban és környékén, de 1973-ban bekövetkezett halála előtt visszavonta vallomását. A 42 éves férfi ekkor más bűncselekmények miatt kapott, életfogytig tartó börtönbüntetését töltötte.
„Remélem ezek az eredmények némi megnyugvást hoznak Mary Sullivan családtagjainak” – mondta Daniel Conley ügyész. „Végre bebizonyosodott, hogy Albert DeSalvo volt a felelős Mary Sullivan haláláért”.
A Bostoni Fojtogató legfiatalabb áldozata 19, legidősebb 67 éves volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


