Amerikai légi baleset
Halottkém: valóban gázolás következtében halt meg az egyik áldozat
Je Meng-jüan túlélte a katasztrofálisra sikeredett leszállást, de kizuhant a gépből, amely kigyullad és a tűzoltók habbal borították el. Elárasztották a környéket is, mert a gépből üzemanyag folyt ki.
2013.07.19 21:10MTI
A halottkémi vizsgálat megerősítette azt a gyanút, hogy gázolás okozta a július 6-i San Francisco-i légi baleset egyik áldozatának a halálát - közölte pénteken az illetékes törvényszéki orvostani intézet.
A fiatal kínai lány, Je Meng-jüan túlélte a katasztrofálisra sikeredett leszállást, de kizuhant a gépből, amely kigyullad és a tűzoltók habbal borították el. Elárasztották a környéket is, mert a gépből üzemanyag folyt ki. Ez a hab elfedte a földön fekvő lány testét. Az egyik tűzoltó autó vezetője nem vette őt észre, s áthajtott rajta manőverezés közben. Arról eddig is tudtak, hogy a testén átment a gépkocsi, de az eddig nem volt bizonyos, hogy a gázolás okozta a halálát, nem pedig az, hogy kizuhant a repülőgépből vagy megégett.
A halált több olyan sérülés okozta, amilyen a gázolások esetén keletkezik - jelentette be San Mateo megye halottkéme. Ezt a belső vérzésből állapították meg - mondta, de részleteket nem közölt.
Ez nagyon lesújtó hír a számunkra - hangsúlyozta a San Francisco-i tűzoltóság parancsnoka nyilatkozatában.
A súlyos balesetnek három halálos áldozata volt, több mint 180-an megsérültek. A gép utasainak jelentős része kínai diák volt, aki nyári táborba utazott az Egyesült Államokba.
Kapcsolódó írások:
- A pilóta elismerte: mégsem okozhatta a fényvillanás az Asiana balesetét
- Amerikai légi baleset: túl lassan érkezett a reptérhez a gép
- Amerikai légi baleset: szokatlan gerincsérülési mintát fedeztek fel az orvosok
- Amerikai légi baleset: az egyik tinilány túlélhette volna, de átment rajta a tűzoltó kocsi - VIDEÓ!
- Amerikai légi baleset: szűzkezű volt a pilóta
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06