Bírálat
Nyugat-európai országok bírálták a Navalnij elleni ítéletet
Nagy-Britannia nehezményezte a "szelektív igazságszolgáltatást", Németországot sokkolta az ítélet, Franciaország is aggodalmát fejezte ki, hogy öt év letöltendő szabadságvesztéssel sújtották Alekszej Navalnij orosz ellenzékit.
2013.07.18 18:18MTI
MTI
Markus Loening, a német kormány emberi jogi képviselője úgy nyilatkozott, hogy maga a per és az ítélet súlyossága is az orosz jogrendszer függetlenségének hiányáról tanúskodik. Közleménye szerint Oroszország újabb lépést tett a demokrácia és a jogállamiság leépítésének útján, és követelte az orosz hatóságoktól, hogy engedélyezzék az ítélet ellen várható tiltakozásokat.
William Hague, Nagy-Britannia külügyminisztere a Twitteren fejezte ki sajnálatát a Navalnij ellen alkalmazott "szelektív igazságszolgáltatás" miatt, és azzal vádolta Oroszországot, hogy nem tartja be az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi kötelezettségeit. Felszólította az orosz kormányt, hogy teljes mértékben tartsa tiszteletben az igazságszolgáltatás elveit, biztosítsa az arányosság és a megkülönböztetéstől való mentesség érvényesítését.
Philippe Lalliot, a francia külügyminiszter szóvivője szintén kifogásolta az ítéletet. Megjegyezte, hogy nem merítették ki a jogorvoslati lehetőségeket, és hogy fellebbezéssel felülvizsgálható az ítélet.
Michael McFaul, az Egyesült Államok oroszországi nagykövete "mélységes csalódottságát" fejezte ki Twitteren az ítélet és a mögötte meghúzódó nyilvánvaló politikai indítékok miatt.
Csütörtökön Kirov város kerületi bírósága Alekszej Navalnij neves orosz ellenzékit öt év letöltendő börtönbüntetésre és egymillió rubel (csaknem 7 millió forint) pénzbírságra ítélte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


