Kína
Brutális a közterület-felügyelők fellépése Kínában
A közterület-felügyelők brutalitásától volt hangos csütörtökön a kínai online sajtó, miután szerdán ismét, halálos kimenetelű eset háborította fel a közvéleményt.
2013.07.18 17:58MTI
A pártlap szerdán arról cikkezett, hogy az apróbb szabálysértések ügyében fellépő, csengkuannak nevezett egyenruhások sokszor erőszakba torkolló viselkedése főleg azért vált ki ellenérzést a közemberekben, mert úgy érzik, nem bánnak velük egyenrangúként. Civilizált, a törvényekre alapozott intézkedésekre van szükség - hangsúlyozta a cikkíró.
A csengkuanok brutális fellépése következtében ugyanaznap életét vesztette egy Hunan tartományi dinnyeárus. A helyi illetékesek szerint a végzetes kimenetelű vita "a felügyelők szolgálatteljesítése közben" robbant ki, amikor az ötvenes éveiben járó Teng Cseng-csia falusi őstermelőt felszólították, hogy hagyja el alkalmi elárusítóhelyét.
A médiabeszámolók szerint Tengnek és feleségének hiába mondták, hogy a turisták által látogatott folyó menti kilátóhelyen tilos az utcai árusítás, a szóváltás végül tettlegességig fajult, s az egyik közterület-felügyelő leütötte az árust a mérlege melletti súlyok egyikével. A férfi életét vesztette.
Szemtanúk szerint az árus felesége a dulakodásban zúzódásokat szenvedett, jelenleg kórházban ápolják.
A múlt hónapban a csengkuanok Senhszi tartományban egy biciklibolt elől több kerékpárt akartak elvinni, mondván, hogy zavarják a forgalmat, majd az eldurvuló vitában az egyik fiatal férfi fejére tapostak. A helyi kormányzat kénytelen volt bocsánatot kérni és az egyébként szintén fiatal járőröket elbocsátani.
Áprilisban szemtanúk videóra vették, amint a szecsuani Csengtuban egy egyenruhás egy házalót fahusánggal vert. Egy hónappal korábban pedig a Jünnan tartományi Csaotungban azért kényszerült bocsánatkérésre a helyi kormányzat, mert alkalmazottja megvert egy világtalan hajléktalant.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06