Robbantás
Izraelt vádolják egy szíriai fegyverraktár felrobbantásával.
Több külföldi médium Izraelt gyanúsítja egy hadihajók ellen bevethető rakétákkal teli szíriai fegyverraktár megsemmisítésével. A támadás állítólag július 5-én történt egy Latakia melletti katonai bázison.
2013.07.14 18:15MTI
http://www.freedigitalphotos.net
Uzi Landau idegenforgalmi miniszter nem erősítette meg, és nem is cáfolta az értesüléseket. Juvál Steini hírszerzési miniszter pedig csak annyit mondott, hogy helytelen minden biztonsági kiszivárogtatás.
Az izraeli Háárec című napilap vasárnap azt mérlegelte, hogy Aszad szíriai elnök meddig hunyhat szemet az izraeli támadások fölött. Májusban két állítólagos izraeli légicsapás után kijelentette, hogy legközelebb Izrael magas árat fizet a támadásért. A lap szerint az amerikai kiszivárogtatás nyomán a következő napokban a szíriai elnöknek döntenie kell arról, hogy nyílt összecsapást hirdet-e a zsidó állammal.
A Jediót Ahronót külföldi forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Izrael 2013-ban négyszer hajtott végre katonai beavatkozást szíriai fegyverszállítások és raktárak ellen: január 31-én, május 3-án és 5-én, valamint - ha igaznak bizonyulnak a legújabb híradások - akkor július 5-én.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


