(v)Iszony
Nőtt a Japán-ellenesség Kínában és Korában
Miközben a japánok egyre optimistábbak országuk helyzetét illetően, addig Kínában és Dél-Koreában egyre nagyobb ellenszenvvel viszonyulnak a szigetországhoz, elsősorban annak II. világháborús tettei miatt - derült ki az amerikai Pew közvélemény-kutató intézet felméréséből.
2013.07.12 14:32MTIA Pew mérései szerint a dél-koreaiak 77, a kínaiak 90 százaléka rossz véleménnyel van Japánról, s 98, illetve 78 százalékuk érzi úgy, hogy Tokió nem kért bocsánatot az 1930-as és 1940-es években elkövetett katonai agressziójáért.
Az eredmények azt mutatják, hogy Japán megítélése egyre romlik a szomszédos államokban: 2008 még a koreaiak 51, a kínaiak 69 százaléka táplált negatív érzelmeket az szigetországgal szemben.
Japán és a két szomszédos ország viszonya az elmúlt szűk egy évben romlott meg két szigetvita, valamint a nacionalistának tartott japán kormányfő, Abe Sindzó és miniszterei Kínában és Koreában botrányokat kavaró, Japán múltjával kapcsolatos nyilatkozatai miatt.
Ugyanakkor a felmérésből az is kiderült, a 20. század során szintén japán agressziót elszenvedő Malajzia, Indonézia, Fülöp-szigetek és Ausztrália lakosainak 78-80 százaléka kedvező véleménnyel van Japánról.
Abe hazájában hatalmas népszerűségnek örvend a Pew szerint, az emberek 71 százaléka támogatja, miközben az ország helyzetének megítélése az elmúlt tíz évben egyszer sem volt olyan jó, mint most.
Abe belföldi támogatottsága különleges lehetőséget jelenthet a Kínában és Koreában Japán-ellenességet szító múltbéli kérdések rendezésére, mivel népszerűségének köszönhetően látszólag nincs szüksége arra, hogy nacionalista kardcsörtetéssel próbálja megnyerni a jobboldali szavazókat - hangsúlyozta Bruce Stokes, a Pew kutatásának vezetője a The Wall Street Journal amerikai üzleti lapnak nyilatkozva.
Ugyanakkor egyes japán elemzők szerint a szomszédos országokban botrányt keltő kérdésekben Abe nem pragmatikus, hanem személyes meggyőződése vezérli, ezért a viták elsimítására nem sok remény van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06