Nyelőcsőrákban szenvedett
Elhunyt a fukusimai erőmű volt igazgatója
58 esztendős korában nyelőcsőrákban elhunyt kedden Josida Maszao, aki a 2011-es japán atombaleset idején a Fukusima-1 erőmű igazgatója volt.
2013.07.09 14:31MTI
Josidánál még 2011 decemberében, kilenc hónappal a márciusi katasztrófát követően diagnosztizáltak rákot, akkor mondott le az erőmű vezetéséről is.
A fukusimai erőművet üzemeltető TEPCO energiacég tagadta, hogy összefüggés lenne a volt igazgató rákos megbetegedése és az atombaleset között. A cég azt állítja, hogy Josida lemondásáig 70 millisievertes, azaz nem kiemelkedően magas radioaktív dózist kapott. Josida korábban többször nyilatkozott arról, hogy a balesetet követő hetekben biztos volt benne: hamarosan meghal.
A létesítményben két hidrogénrobbanás, és három reaktorban magolvadás történt, miután a Japán keleti partját megrázó földrengés és szökőár miatt leálltak a fűtőelemeket kontrolláló berendezések. Az igazgató elmondása szerint akkor úgy gondolta, hogy végleg elvesztették az irányítást az erőmű felett. Később azonban sok dicséret érte Josidát Japánban, amiért egy maroknyi munkással mindent megtett egy még súlyosabb katasztrófa megelőzése érdekében.
Az erőműből kiszabadult radioaktív sugárzás a TEPCO és a kormány állítása szerint egyetlen ember haláláért sem tehető felelőssé. A balesetet követő hetekben azonban számos fukusimai munkás kapott a megengedettnél jóval magasabb, potenciálisan súlyosan káros sugárdózist, és arra is fény derült, hogy sokan mérőműszerek és megfelelő védőfelszerelés nélkül dolgoztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
- 16:11 Megtiltotta a Budapesti Büszkeség rendezvény megtartását a rendőrség
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06