Halottak és sebesültek
Földet éréskor gyulladt ki a dél-koreai repülőgép San Franciscóban - VIDEÓKKAL!
Hivatalos adatok szerint ketten haltak meg és több mint száznyolcvanan megsérültek a dél-koreai Boeing 777-es utasszállító repülőgép San Franciscó-i balesetében. A hatóságok szerint minden utast megtaláltak.
2013.07.07 07:07MTI
Forrás: youtube.com
Az Asiana Airlines dél-koreai légitársaság gépe földet éréskor gyulladt ki, és rendkívül súlyos károkat szenvedett. A repülőgép egy része teljesen kiégett, a farokrész leszakadt. A gépen 291 utas és 16 fős személyzet tartózkodott.
A San Franciscó-i tűzoltóparancsnok szerint 182 embert vittek kórházba, mintegy ötvenet súlyos sérülésekkel. Korábban azt közölte, hogy több mint 60 utasról nem tudni, mi lett a sorsuk, ám helyi idő szerint szombat estére mindenkit megtaláltak. A parancsnok szerint a "zavart" az magyarázta, hogy az utasokat - a repülőgép elhagyása után - különböző helyekről gyűjtötték össze.
A szerencsétlenség ügyében a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is vizsgálatot indított. Az FBI szóvivője szerint egyelőre semmi sem utal arra, hogy terrorcselekmény történt volna.
Egyelőre nem világos, hogy mi történt a repülőgéppel földet éréskor. Néhány szemtanú szerint azonban úgy tűnt, a pilóta elvesztette felette az irányítást és a gép farka a földnek csapódhatott.
Az amerikai légiközlekedési hatóságok megkezdték a szerencsétlenség okainak a feltárását. Az első jelentések még arról szóltak, hogy a pilóta követett el hibát, később azonban a repülőtéri irányítótorony és a gép közötti kommunikáció alapján már arra lehetett következtetni, hogy még leszállás előtt műszaki hiba történhetett.
Szemtanúk szerint a gépen tartózkodók a felfújható vészcsúszda segítségével hagyták el a fedélzetet. A tűzoltók eloltották a lángokat.
A szerencsétlenség után a repülőteret lezárták. Néhány órával később azonban egy részét újra megnyitották.
Az Asiana Airlines a Korean Air után Dél-Korea legnagyobb légitársasága. A Boeing 777-es Szöulban szállt fel és San Francisco a végállomás volt. Az Asiana közlése szerint a fedélzeten 141 kínai, 77 dél-koreai és 61 amerikai utas tartózkodott. Dél-koreai tájékoztatás szerint az egyik áldozat kínai útlevéllel utazott.
Egyes vélemények szerint az Asiana Airlines dél-koreai légitársaság San Franciscóban szombaton szerencsétlenül járt repülőgépe túl alacsonyan érkezhetett a leszállópályához, s a farokrésze nekiütődött a repülőteret a tengertől elválasztó falnak, majd leszakadt.
Több szemtanú is arról beszélt, hogy a gép a szokásostól eltérő, abnormális szögben közelítette meg a repülőteret. A CNN amerikai hírtelevízió által készített grafika is azt mutatja, hogy a gép farokrésze még jóval a leszállópálya előtt nekicsapódott a földnek. Egyes beszámolók szerint a pilóta leszállás közben megpróbált újra gyorsítani, s felemelni a gépet, de már hiába.
Időközben a Yonhap dél-koreai hírügynökség nyilvánosságra hozta, hogy a szerencsétlenség mindkét halottja kínai. A halálos áldozatok mellett azonban legalább 49 ember súlyosan megsérült, azaz félő, hogy lesznek még további halottak.
A most szerencsétlenül járt Boeing 777-es egyébként a világ egyik legbiztonságosabb repülőgépének számít. Ez a géptípus 18 éve állt szolgálatba a világ különböző légitársaságainál, s azóta több mint 5 millió repülést teljesített, miközben ez az első halálos baleset vele. Az 1988-ban létrehozott Asiana Airlines történetében ugyanakkor ez már a harmadik súlyos katasztrófa. 1993-ban a légitársaság egyik Boeing 737-es gépe hegyoldalnak ütközött Dél-Koreában, 68-an meghaltak, 44-en megsebesültek. Itt a vizsgálat pilótahibát állapított meg. 2011 júliusában pedig az Asiana Airlines egyik Boeing 747-es teherszállító gépe zuhant a tengerbe, mindkét pilótát megölve: a vizsgálat szerint mechanikai hiba történt.
Kapcsolódó írások:
- Kigyulladt a rigai várkastély - a károk nagyságát még nem tudták felmérni, VIDEÓ
- Egy ember lelte halálát a kigyulladt autóban
- Elhagyott családi ház égett Encsen
- Felborult, majd kigyulladt a turistákat szállító busz
- Kigyulladt egy családi ház Balatonkenesén
- Villám csapott a házba - a rendőrök mentették ki a lakókat
- Kigyulladt egy lakás Budapesten - ketten bent ragadtak
- Motorosokat gázolt egy autós az M5-ösön
- Kigyulladt egy faipari üzem raktára Kerecsenden
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


