Kezdődnek a választások
Feloldották a januárban bevezetett szükségállapotot Maliban
Maliban feloldották a még január 12-én bevezetett szükségállapotot.
2013.07.06 15:12MTI
Fotó: MTI
A nyugat-afrikai országban, ahol július 28-án tartják az elnökválasztás első fordulóját, vasárnap kezdődik a hivatalos választási kampány. A közrend megzavarására alkalmas nyilvános találkozókat, nagygyűléseket és utcai rendezvényeket tiltó szükségállapotot két nappal az után vezették be, hogy a Mali északi részét kilenc hónapja ellenőrzésük alatt tartó fegyveres iszlamista csoportok támadást indítottak az ország déli területei ellen is.
A támadás felgyorsította a január 11-én az al-Kaidával kapcsolatban álló dzsihádista és bűnözői csoportok ellen indított francia beavatkozást, amelynek során a fegyveresek legtöbbjét kiűzték az északi részből.
A január óta kétszer meghosszabbított szükségállapotot az elnökválasztási kampányidő kezdése előtti napon oldották fel. A választáson az alkotmánybíróság pénteki döntése értelmében a 36 jelölt közül 28 indulhat. Pénteken mintegy 150 mali katona érkezett a Bamakótól 1500 kilométerre északkeletre fekvő, az Azavadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (MNLA) nevű tuareg lázadószervezet által megszállt Kidalba.
A katonák érkezésével egy időben az MNLA fegyveresei továbbra is a városban táboroznak, erről június 18-án Ouagadougouban állapodott meg a mali átmeneti kormány a tuareg lázadókkal. Az elnökválasztást az ország többi részéhez hasonlóan Kidalban is megtartják, ahogyan azt a mali kormány és a nemzetközi közösség is követelte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


