Pénteken mutatják be
A hit fénye - elkészült Ferenc pápa első enciklikája
Lumen fidei, vagyis A hit fénye címmel pénteken jelenik meg Ferenc pápa első enciklikája, melyet az egyházfő elődjével, XVI. Benedekkel közösen ír. Az enciklikát pénteken mutatják be a Vatikánban.
2013.07.01 17:50MTI
Federico Lombardi szentszéki szóvivő újságíróknak elmondta, hogy a pápai dokumentum különlegessége az, hogy ketten írták: az enciklikán XVI. Benedek kezdett el dolgozni, majd utódja fejezte be.
Az enciklika 90 oldalas olasz nyelvű szövege péntektől lesz kapható a vatikáni könyvesboltokban 3,50 eurós áron. Ferenc pápa a megválasztása utáni 113. napon közli első enciklikáját, ami rekord gyorsaságúnak számít még úgy is, hogy a XVI. Benedek által megkezdett munkát folytatta. XVI. Benedek 2005-ben, megválasztása után nyolc, II. János Pál 1978-ban, megválasztása után öt hónappal adta ki első enciklikáját.
A Vatikán ugyancsak hétfőn bejelentette, hogy Ferenc pápa július 8-án a délolasz Lampedusa szigetére látogat, hogy a helyi lakosokkal és a Lampedusára Észak-Afrikából érkező bevándorlókkal a tengerbe vesző ezrek szomorú tragédiájáról emlékezzen meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:31 Lélegzetelállító videót tett közzé a NASA: az űrből örökítették meg a déli fény táncát
- 14:29 Vulkáni kőzet borítja a partokat Pápua Új-Guineában - élelmiszerhiánytól tartanak a helyiek
- 12:26 Eső a határon - nem jutott be a csapadák a kiszáradástól kínlódó Iránba
- 10:20 Megtalálhatták a bálnák végső nyughelyét: elképesztő temetőt fedeztek fel az Indiai-óceán mélyén
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


