Évforduló
Egyiptomban tömegek követelték az elnök lemondását
Kairóban és vidéken hatalmas tömegek vonultak az utcákra vasárnap, hogy Mohamed Murszi egyiptomi elnök lemondását követeljék.
2013.06.30 22:04MTI
Fotó: MTI
Vasárnap volt az első évfordulója annak, hogy Murszit beiktatták hivatalába. Ebből az alkalomból több vidéki városban is felvonulásokat szerveztek. A tömegben azt kiabálták az elnöknek címezve, hogy távozzon, és hogy a nép a rendszer bukását akarja, mert csak az iszlamistáknak van hasznuk belőle.
Kairóban ismét a Tahrír téren gyűlt össze a legnagyobb tömeg. Ellenzéki politikusok arra kérték az embereket, hogy maradjanak az utcákon, amíg Murszi le nem mond. Tömeg gyülekezett az elnöki palotánál is. A Muzulmán Testvériség nevű szervezet fővárosi központjára gyújtóbombákat dobtak.
Kairótól délre, Bani-Szveif településen összecsaptak az elnök hívei és ellenfelei. Egy ember meghalt, tucatnyian megsebesültek.
Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint országszerte mintegy 17 millióan vesznek részt a tiltakozó megmozdulásokban. Egyedül Kairóban több mint 4 millióan vesznek részt a tüntetésen. A legnagyobb ellenzéki szervezet, a Nemzeti Megmentés Frontja Kairóban kiadott nyilatkozatában leszögezte, hogy a tiltakozók mindaddig az utcákon maradnak, amíg össze nem omlik a Muzulmán Testvériség rendszere. "A nép Murszi elnök lemondását és a Muzulmán Testvériségnek a hatalomból való távozását akarja" - emelték ki a nyilatkozatban.
Eközben Murszi elnök megerősítette, hogy kész tárgyalni a tüntetők képviselőivel. Ihab Fahmi, az elnöki hivatal képviselője Kairóban bejelentette, hogy az államfő az alkotmány és a törvényesség keretein belül kész bármiféle olyan kezdeményezés megtárgyalására, amely elősegíti a súlyos belpolitikai válság rendezését. A szóvivő szerint az elnök már többször is felszólította az összes politikai pártot és ellenzéki erőt, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz. Úgy fogalmazott, hogy a párbeszédnek nincs alternatívája. "Mi nyitottak vagyunk minden olyan kezdeményezés iránt, amely nem sérti a törvényeket" - fejtette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


