Sok még a nyitott kérdés
Nabucco-csúcsot kezdeményez Gyurcsány Ferenc
Nabucco-csúcsot kezdeményez Gyurcsány Ferenc kormányfő a gázvezeték-beruházásban a tervek szerint részt vállaló, illetve a vezetéket potenciálisan gázzal feltöltő országok részvételével.
2008.07.08 15:23MTIA magyar kormányfő hétfőn este Ilham Aliyev azeri elnökkel tárgyalt Bakuban, aki azt hangsúlyozta, hogy lehetőségeik szerint minden gázvásárlói igényt igyekeznek kielégíteni. Gyurcsány Ferenc Asgabatba repült tovább, ahol szerdán megbeszéléseket folytat Gurbanguly Berdimuhamedow köztársasági elnökkel.
A magyar kormányfő kedden a türkmén fővárosban három miniszterelnök-helyettessel folytatott tárgyalásokat a kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági-élelmiszeripari együttműködést lehetőségeiről, a bankszektor és a pénzügyi szféra fejlesztési kérdéseiről, és természetesen az energiaszektort felügyelő azeri kormányilletékesekkel is tárgyalt.
A magyar kormányfő azt hangsúlyozta, hogy sok még a nyitott kérdés és a bizonytalanság a Nabucco tekintetében, ugyanakkor szorít az idő és tennivaló is van elég. "Itt az ideje, hogy a szakértői egyeztetések után egymás szemébe nézve foglaljunk állást a felmerülő problémákról" - mondta Gyurcsány Ferenc asgabati megbeszélései előtt. Az MTI kérdésére válaszolva hangsúlyozta: a türkmén elnöknek is felveti a Nabucco-csúcsra vonatkozó magyar javaslatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06