Titkos adatgyűjtés
Ecuadori külügyminiszter-helyettes: országa felelős döntést hoz
Ecuador jelenleg tanulmányozza Edward Snowden menedékkérelmét, és az ország felelős döntést hoz az ügyben - mondta a budapesti látogatáson tartózkodó Marco Albuja ecuadori külügyminiszter-helyettes kedden.
2013.06.25 18:30MTI
A politikus sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére kifejtette: csak jogi szempontokat és az emberi jogok védelmét tartják szem előtt a döntés meghozatalakor.
Kérdésre válaszolva közölte: Németh Zsolt külügyi államtitkárral folytatott megbeszélésén nem merült fel sem Edward Snowdennek, sem az Ecuador londoni nagykövetségén tartózkodó Julian Assange-nak, a WikiLeaks portál alapítójának az ügye. Utóbbival kapcsolatban elmondta: Nagy-Britannia elfogadta, hogy a két ország jogi munkacsoportot hozzon létre, amelynek egyetlen célja a jogi megoldás megtalálása lenne. Ez már előrelépést jelent a helyzet rendezése felé - vélekedett.
Marco Albuja kiemelte: Ecuador történelmében nagy hagyománya van az emberi jogok védelmének. Jelenleg is több mint 57 ezer kolumbiai menekült él az ország területén. Az ecuadori kormány "az ENSZ által is elismert erőfeszítéseket" tesz ügyükben, több millió dollárt fordít arra, hogy megfelelő feltételeket nyújtson a menekülteknek, s így beilleszkedhessenek a társadalomba - mondta.
Megjegyezte: Ecuadorban a menekültek a városokban és nem táborokban élnek, és az alkotmány alapján ugyanazon jogok és kötelezettségek illetik meg őket, mint bármely állampolgárt.
A 30 éves Edward Snowden korábban az Egyesült Államokból Kína különleges közigazgatási övezetébe, Hongkongba menekült, és onnan szivárogtatta ki az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett titkos adatmegfigyelés részleteit egy angol és egy amerikai lapnak. Vasárnap Snowden Moszkvába utazott. Hazájában kémkedés címén vádat emeltek ellene. Ha elfogják, harmincéves börtönbüntetésre is ítélhetik.
Kapcsolódó írások:
- Nyírparasznya: megvannak a sírrongálók
- Titkos adatgyűjtés: Washington erőfitogtatással próbál úrrá lenni a helyzeten
- Washington együttműködést vár, Ecuador elemez, Hongkong időzített bombát hatástalanított
- Washington: csak hazatérni engedjék Snowdent!
- Szivárogtató-paradicsom: Assange mellé kerülhet Snowden
- Az Egyesült Államok bevonta Snowden útlevelét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


