Pretoria
Válságos Mandela állapota
Az előző napokban kiadott nyilatkozatok még ismételten arról számoltak be, hogy az elnök állapota súlyos, de stabil.
2013.06.24 08:13MTI
Rosszabbodott és válságosra fordult vasárnap Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök állapota - jelentette be késő este közleményben az ország kormányzata.
Eszerint Jacob Zuma jelenlegi államfő és Cyril Ramaphosa, a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) alelnöke meglátogatta a pretoriai kórházban a 94 éves korábbi elnököt, és az orvosok arról számoltak be, hogy a beteg állapota romlott a nap folyamán. Az orvosok és ápolók természetesen mindent megtesznek azért, hogy Mandela állapota javuljon, és a legmegfelelőbb ellátásban részesítsék - tette hozzá a közlemény.
Az előző napokban kiadott nyilatkozatok még ismételten arról számoltak be, hogy az elnök állapota súlyos, de stabil.
Az apartheidrendszer megszüntetésében játszott vezető szerepéért Nobel-békedíjjal kitüntetett volt dél-afrikai államfőt június 8-án vitték egy pretoriai kórházba kiújult tüdőfertőzése miatt, és intenzív osztályon ápolják.
Mandela az utóbbi években többször is kórházi ápolásra szorult, az idén is már harmadszor.
Utoljára 2010 nyarán, a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság döntője előtt jelent meg a nyilvánosság előtt.
A volt elnök 27 évet töltött börtönben az apartheidrendszer elleni harca miatt, és a fogságban eltöltött évekre nyúlnak vissza gondjai a tüdejével. 1990-ben engedték szabadon, majd négy évvel később az első szabad dél-afrikai választásokat megnyerve az ország első fekete bőrű elnöke lett. A tisztséget 1999-ig töltötte be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06