Szíria
Pokolgépes támadás a damaszkuszi katonai repülőtér ellen
Az aktivisták beszámolója szerint a kormányerők a támadást követően lezárták a repülőtérhez vezető utakat.
2013.06.17 09:37MTI
Fotó: MTI
Legkevesebb húszan sérültek meg egy nagy erejű robbanásban, amely vasárnap este rázta meg a Damaszkusz nyugati szélén lévő Mezze katonai repülőteret, Bassár el-Aszad elnök elit alakulatainak egyik fő támaszpontját - közölték aktivisták.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) elnevezésű, nagy-britanniai központú szervezet - aktivistáinak közlése alapján - azt jelentette, hogy ismeretlenek egy robbanóanyaggal megrakott autót repítettek a levegőbe a reptér közeli egyik ellenőrzőpontnál, s a robbanás az Aszadhoz hű erők mintegy húsz tagját ölte vagy sebesítette meg.
Egy aktivisták által készített videofelvételen az látszik, hogy a helyszínről lángok csapnak fel.
Az állami ellenőrzés alatt álló al-Ikbaríja televízió azt közölte, hogy a robbanás egy "a mezzei katonai repülőtér ellen megkísérelt támadás nyomán következett be".
Az aktivisták beszámolója szerint a kormányerők a támadást követően lezárták a repülőtérhez vezető utakat.
A létesítmény, amelyet a Köztársasági Gárda elitegysége, a Különleges Erők és a Légierő Felderítése használ, egyúttal a hatalmon lévő Aszad család magánreptereként is szolgál.
A rezsim elleni felkelés kezdete óta erről a támaszpontról rendszeresen indítanak rakéta- és tüzérségi támadásokat a szíriai főváros környező, szunniták lakta lázongó negyedei ellen.
Az elmúlt hónapokban, a felkelés széles körű katonai konfliktussá válása óta merényletek sorozata rázta meg Damaszkuszt és környékét. Legutóbb, kedden legkevesebb 14 ember halt meg egy terrorista támadásban, amelyet két öngyilkos merénylő követett el Damaszkusz központjában egy rendőrőrs közelében.
Kapcsolódó írások:
- Ilyen tömegesen még soha sem dezertáltak szíriai tisztek
- Amerikai ENSZ nagykövet: kétszer vetett be szarin ideggázt a szíriai kormány
- Vallásháború: Aszad elleni dzsihádra szólít fel a Muzulmán Ulemák Ligája
- Szíria: sértetlenül kiszabadultak a tavaly áprilisban elrabolt magyarok
- Szíria: fordulópont a harci helyzetben
- Westerwelle szerint Oroszország nem szállít fegyvereket az Aszad-rezsimnek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


