Csúcstalálkozó
Közép-európai országok államfőinek találkozója Pozsonyban
Az államfői találkozó mottója: A növekedés stratégiájával a válság utáni megújulásért. A találkozón 20 közép-kelet európai ország vezetői vesznek részt, Magyarországot Áder János államfő képviseli.
2013.06.13 06:27MTI
Ivan Gasparovic szlovák államfőnek és Herman Van Rompuynek, az Európai Tanács (ET) elnökének a pozsonyi Vigadóban elmondott üdvözlő beszédeivel hivatalosan is megkezdődött szerdán este a közép-európai országok államfőinek 18. találkozója. Az államfői csúcs megnyitója előtt számos kétoldalú egyeztetésre került sor.
A közép- és kelet-, illetve délkelet-európai régió Európa dinamikus része, amelynek a válsággal kapcsolatos összeurópai megoldáskeresés során joga van saját, eredeti megoldásokkal előállnia, annál is inkább mivel ezek a megoldások saját tapasztalataikra épülnek - hangoztatta Ivan Gasparovic a találkozó résztvevőit köszöntve. Herman Van Rompuy azt mondta: továbbra is a válságból való kilábalás az unió tagországainak elsődleges célja. Rámutatott: ennek egyik fontos pillére a munkanélküliség visszaszorítása, ami az államfői találkozó egyik központi témája.
A csúcstalálkozó ünnepi megnyitója a Szlovák Filharmónia zenekarának koncertjével folytatódott. A tanácskozás érdemi részére csütörtökön kerül sor a pozsonyi várban. Az államfői találkozó mottója: A növekedés stratégiájával a válság utáni megújulásért. A találkozón 20 közép-kelet európai ország vezetői vesznek részt, Magyarországot Áder János államfő képviseli.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


