Nyoma veszett
Titkos adatgyűjtés - felszívódott a kiszivárogtató Snowden
"Nem akarom, hogy a történet rólam szóljon, azt szeretném, hogy arról szóljon, amit az amerikai kormány művel".
2013.06.12 14:52MTI
Amilyen gyorsan reflektorfénybe került, olyan gyorsan el is tűnt szem elől az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egykori alkalmazottja, aki felfedte, hogy ő szivárogtatta ki az értesüléseket az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési gyakorlatáról.
Szerdán, két nappal azután, hogy kijelentkezett egy hongkongi szállodából, ahol elmondta a kiszivárogtatásait közlő, The Guardian című brit lapnak, hogy "nem akarom rejtegetni kilétemet, mert tudom, hogy semmi rosszat nem tettem", Edward Snowden sehol sem található. A világsajtó vezető hírének főszereplője akkor azt mondta, el akarja kerülni a média reflektorfényét. "Nem akarom, hogy a történet rólam szóljon, azt szeretném, hogy arról szóljon, amit az amerikai kormány művel" - idézte őt az újság.
A hírhedten harsány hongkongi lapok, valamint a világ más bulvárlapjai, nemigen lévén újabb információjuk Snowdenről, inkább amerikai barátnőjét, a neten itt-ott hiányos öltözékben is látható Lindsay Mills táncosnőt kezdték keresni, aki a jelek szerint szintén eltűnt. A lapok úgy sejtik, hogy a férfi még Hongkongban van, de barátnője nincs vele.
Ewen MacAskill, a The Guardian egyik riportere, aki interjút készített Snowdennel a kiszivárogtatások ügyében, kedd éjjel azt írta, hogy "úgy tudni", a volt CIA-informatikus egy hongkongi magánlakásban tartózkodik, de további részletekkel nem szolgált.
Snowden hongkongi hívei tiltakozó menetet szerveznek helyi emberi jogi aktivisták és ismert demokráciapárti politikusok részvételével szombat délutánra az Egyesült Államok helyi konzulátusa elé. "Felszólítjuk Hongkongot, hogy tartsa tiszteletben a Snowden védelmére vonatkozó nemzetközi jogi előírásokat és eljárásokat; elítéljük az Egyesült Államok kormányát, amiért megsérti jogainkat és magánéletünket, s felszólítjuk az Egyesült Államokat, hogy ne üldözze Snowdent" - olvasható a szervezők sajtóközleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06