Több száz letartóztatás
Nagyszabású drograzzia Nápolyban
Több mint száz embert tartóztattak le szerda reggel az olaszországi Nápoly városában: a Di Lauro-klán tagjai a kábítószer-kereskedelmet irányították a városban.
2013.06.12 11:21MTI
Valóságos ostrom alá vette a nápolyi rendőrség a klán uralta Scampia és Secondigliano kerületeket. Ötszáz csendőr vette körbe a helyi bűnszervezet, a camorra tagjainak lakásait.
A hatóságok fegyvereket és több millió értékű ingatlant foglaltak le. Letartóztatták a 2005-től börtönben levő klánvezér, a Milliomos Ciruzzo néven ismert Paolo Di Lauro tizenkilenc éves fiát is, aki a nápolyi kikötőben éppen egy tengerjáró hajóval akart vakációzni indulni menyasszonyával. Továbbra is körözik Di Lauro másik fiát, akit apja helyettesének tartanak a bűnszervezet élén.
A letartóztatott személyeket bűnszervezet működtetésével, gyilkossággal és mindenekelőtt drogkereskedelemmel vádolja az ügyészség. A hatóságok szerint a Di Lauro-klán tartotta kézben a nápolyi kokainpiacot. Az Észak-Afrikából induló kábítószer Spanyolországon keresztül érkezett az olasz kikötővárosba.
A spanyol rendőrség június elején számolta fel a madridi szervezetet a nápolyi camorra két helyi emberét is elfogva.
Kapcsolódó írások:
- Sokmilliós drogfogás Röszkénél
- Rossz minőségű drog: meghalt két fiatal Fejér megyében
- Nagy mennyiségű drog került elő az autóból
- Bedrogozva dobta ki a gyerekét az ötödikről
- Drogelvonón vett részt az Oscar-díjas színész
- Egyre több fiatal nyúl a drogokhoz
- Kanadában még sosem látott drog - negyvenszer erősebb a heroinnál
- Szerb autó gáztartályában utazott a drog
- A drogkartell gyilkolta meg a spanyol ruhakereskedőket?
- Ráhívta a rendőrséget - a paradicsompalántái miatt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


