Merkel: jogállamiságot!
Németországnak nem kell félnie a románoktól?
Angela Merkel munkavacsorán fogadta Victor Pontát, személyében 2006 óta az első román kormányfőt, aki hivatalos látogatást tett a német fővárosban.
2013.06.11 04:20MTI
Merkel-Ponta, Fotó: MTI
A német gazdaság számára fontos, hogy Romániában érvényesüljenek a jogállamiság elvei, és harcoljanak a korrupció ellen - mondta a német kancellár hétfőn Berlinben a román miniszterelnökkel folytatott megbeszélése előtt. Angela Merkel munkavacsorán fogadta Victor Pontát, személyében 2006 óta az első román kormányfőt, aki hivatalos látogatást tett a német fővárosban.
A megbeszélés előtti sajtónyilatkozatában a kancellár kiemelte, hogy a német-román gazdasági kapcsolatokban rejlő lehetőségek kiaknázásához szükség van a jogállamiságra, az átláthatóságra és az igazságszolgáltatás hatékonyságának biztosítására. Victor Ponta hangsúlyozta: az utóbbi évek gazdasági és politikai válsága után Románia helyzete megszilárdult, és az ország erre a stabilitásra építve továbbra is Németország stratégiai partnere kíván lenni.
A stabil és erős Románia fontos partner lehet Németország és az Európai Unió számára a közösség keleti határának mentén - mondta a román kormányfő, hozzátéve, hogy a kormány kedvező és kiszámítható feltételeket teremt a működőtőke-befektetések ösztönzéséhez. Victor Ponta kétnapos németországi látogatása első napján részt vett a legnagyobb német pénzintézet, a Deutsche Bank romániai befektetési lehetőségekkel foglalkozó fórumán, amelyen hangsúlyozta, hogy az infrastruktúra fejlesztése a legnagyobb kihívás Romániában, a legnagyobb gond pedig az, hogy az ország kevés uniós támogatást tud lehívni.
Ugyanakkor az államháztartási hiány és a munkanélküliség alacsony, a munkaerő jól képzett, a gazdaság növekedik, a politikai helyzet stabil, az ország földrajzi fekvése pedig kedvező, hiszen olyan feltörekvő piacokhoz lehet könnyen hozzáférni, mint például Oroszország vagy Törökország - tette hozzá. Kiemelte: a bukaresti vezetés vállalkozásbarát politikát követ, személyes célja pedig az, hogy a leginkább vállalkozásbarát szociáldemokrata politikus legyen Európában.
Ponta kedden Stuttgartban, Baden-Württemberg tartomány fővárosában megbeszélést folytat Winfried Kretschmannal, a tartomány zöldpárti miniszterelnökével, és látogatást tesz a Daimler központjában, ahol egyeztet a cég új romániai beruházásáról. A járműgyártó konszern áprilisban jelentette be, hogy 300 millió eurós beruházást hajt végre az erdélyi Kudzsirban (Cugir) és Szászsebesen (Sebes), ahol ötfokozatú automata sebességváltókat és úgynevezett kettős tengelykapcsolós sebességváltókat gyártanak majd az új Mercedes-Benz modellekhez.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung hétfőn interjút közölt Victor Pontával. A politikus a konzervatív lapnak adott interjúban egyebek között hangsúlyozta, hogy a Traian Basescu államfővel folytatott hatalmi harc mindkettőjük számára vereség volt és ártott az országnak, de a leckét is megtanulták mindketten, és megállapodást kötöttek az együttműködéséről, ami kiszámíthatóságot és stabilitást ad a politikai rendszernek.
Azzal a Németországban széles körben elterjedt aggodalommal kapcsolatban, hogy 2014 elejétől a munkavállalási korlátozások feloldása miatt bevándorlási hullám várható Romániából, Ponta elmondta: felmérések szerint nem várható nagyobb szabású vándormozgalom. A kivándorló románok inkább Spanyolországba és Olaszországba költöznek, mert az ottani környezet jobban hasonlít a kultúrájukhoz, a legtöbb román pedig, aki Németországba akart menni, már elment, és keményen dolgozik és fizeti az adót az új lakhelyén.
Arra a felvetésre, hogy a német aggodalmak szerint a romániaihoz képest bőkezű szociális juttatások miatt jelentős számú romániai cigány bevándorlására lehet számítani, Victor Ponta azt mondta, hogy a hosszú távú megoldás a romák romániai integrációja, amihez pénzügyi támogatás és 10-15 évre előretekintő stratégia szükséges.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


