Két év óta először
Szakértői szinten megkezdődtek a Korea-közi tárgyalások
A kétoldalú viszony rendezését Észak-Korea kezdeményezte néhány nappal ezelőtt.
2013.06.09 08:12MTI
Megkezdődtek a szakértői szintű kormánytárgyalások vasárnap Észak- és Dél-Korea között a határövezeti Panmindzsonban - jelentette a dél-koreai hírügynökség.
Két év óta először találkoznak a két ország delegációi hivatalos tárgyaláson.
A Yonhap jelentése szerint a megbeszélés fő célja, hogy egyeztessék a külügyminiszteri szinten tartandó átfogó tárgyalások témáit és napirendjét. Utóbbi találkozót szerdán tarthatják Szöulban.
A két Korea szombaton állapodott meg abban, hogy szakértői küldöttségeik már ezen a hétvégén tárgyalóasztalhoz ülnek Panmindzsonban.
A kétoldalú viszony rendezését Észak-Korea kezdeményezte néhány nappal ezelőtt. Ezt megelőzően, az elmúlt hónapokban Phenjan még számos provokatív lépést tett, amellyel egybehangzó nyugati értékelések szerint tovább rontott az amúgy is feszült viszonyon.
Kapcsolódó írások:
- Korea: helyreáll a forródrótkapcsolat a két ország között
- Hazatoloncolták a Laoszba menekült kilenc észak-koreai fiatalt
- Észak-Korea: csak a nukleáris elrettentés garantálja a végső győzelmet
- Észak-Korea kész tárgyalni a keszongi ipari park újraindításáról
- Észak-Korea szabadon bocsátotta a kínai halászokat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


