Túl sok a megoldatlan ügy,,,

Emberi jogi válságot jelezhetnek a mexikói eltűnések

A megoldatlan eltűnések nemzeti botrányt jelentenek a mexikói nép számára és emberjogi válságot jeleznek - mutatott rá az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet.

2013.06.05 10:14MTI

A szervezet hangsúlyozta, hogy 2006 óta több ezer ilyen eset fekszik megoldatlanul a rendőrség és az ügyészség előtt. 

Rupert Knox, az AI Mexikó ügyében vizsgálódó munkatársa elmondta, hogy a hatóságok tehetetlensége miatt gyakran a rokonok kényszerülnek rá eltűnt hozzátartozójuk keresésére - jelentős kockázatok mellett.
 
A hatóságok adatai szerint mintegy 26 ezren tűntek el 2006 óta, amikor a mexikói kormány offenzívát indított a drogkartellek ellen. 

Tisztségviselők szerint ez a szám valójában valamivel alacsonyabb lehet, mivel a megtalált személyek eddig nem kerültek törlésre a listáról.

Brenda Rangel testvére, Héctor 2009-ben tűnt el két barátjával együtt, miután a rendőrség közlekedési szabálytalanság miatt megállította autójukat. Brenda biztos benne, hogy üzletemberként dolgozó testvére szabálykövető életet élt. Héctor eltűnése idején éppen a Zetas nevű drogkartell fellegváraként számon tartott Coahuila államba utazott egyik ügyfeléhez. 

A Rangel család minden adatot átadott a hatóságoknak, még a testvérét őrizetbe vevő rendőrök nevét és járőrautójuk számát is, de azt a választ kapták, hogy az érintettek már nem tagjai a monclovai rendőrségnek, és nem tudják, jelenleg hol tartózkodhatnak. Mexikóban nem szokatlan jelenség, hogy a helyi rendőrök vagy éppen a hadsereg tagjai a drogkartelleknek dolgoznak. 

A hatóságok érdektelenségét látva végül a család kezdett el kutatni Héctor után. Halálosan megfenyegettek bennünket” – mondta el Brenda, aki maga is többször került veszélyes helyzetbe. A mexikói kormány a múlt héten bejelentette, hogy létrehoz egy különleges egységet az eltűntek felkutatására. Knox hangsúlyozta: hasonló intézkedésre már volt példa a múltban – különösebb siker nélkül. 

Nagy eredményre valószínűleg most sem számíthatnak az eltűntek családjai, hiszen az egység mindössze tizenkét szövetségi nyomozóból és egy csapat szövetségi rendőrből áll, ami vajmi kevés a 26 ezer eset megoldására. Mindamellett az ország emberjogi bizottsága 15 921 olyan azonosítatlan holttestről tud, amely a közép-amerikai állam hullaházaiba került, és elképzelhető, hogy köztük vannak eltűntként számon tartottak is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.