Dzsohar Carnajev
Beszélni és járni is tud már az életben maradt bostoni robbantó
A feltételezett merénylő édesanyja könnyeivel küszködve arról beszélt, hogy fiát fogságban tartják, "mint egy kutyát".
2013.05.31 07:54MTI
Beszélni és járni is tud már Dzsohar Carnajev, a bostoni merénylet életben maradt feltételezett elkövetője - jelentette péntekre virradóra az amerikai és az orosz média.
Dzsohar édesanyja, Zubeidat Carnajeva közölte, hogy április 19-i letartóztatás óta fia első ízben hívta fel telefonon. Eddig nem tudtak egymással beszélni, mert a rendőrségi hajtóvadászatban Dzsohar súlyosan megsebesült, nyakon lőtték, s mivel megsérültek a hangszálai, az orvosok eleinte nem zárták ki, hogy soha többé nem tud majd beszélni.
A dagesztáni Mahacskalában élő édesanya szerint Dzsohar azt mondta neki, hogy teljesen jól van, és gyógyulnak a sebei. Szellemileg egészséges, de sokkban van - idézte a Bloomberg hírügynökség a feltételezett merénylő édesanyját, aki könnyeivel küszködve arról beszélt, hogy fiát fogságban tartják, "mint egy kutyát".
A telefonbeszélgetés hat percig tartott, és Zubeidat Carnajevának azt ígérték, hogy fia havonta egyszer felhívhatja majd telefonon.
Dzsohar Carnajevet a Massachusetts állambeli Ayer börtönkórházában ápolják. A 19 éves fiatal férfi már tud önállóan járni, nincs szüksége kerekes székre.
Dzsohar Carnajev és 26 éves bátyja, Tamerlan Carnajev április 15-én robbantásos merényletet hajtott végre a bostoni maraton helyszínén. A detonációban három ember meghalt, és legalább 260-an megsebesültek. Tamerlant lelőtték a rendőrségi hajtóvadászatban.
Kapcsolódó írások:
- "Válaszokat akarok" - kivégezte az FBI a bostoni csecsen merénylőt? - képek!
- Az FBI által lelőtt csecsen férfi fegyvertelen volt
- A Boston bejutott a főcsoportdöntőbe
- Kapcsolatban állt Tamerlan Carnajevvel - Floridában lőtte le a férfit az FBI
- Tudták, hogy merénylet lesz a bostoni célegyenesben
- Hazudott Dzsohar Carnajev érdekében - szabadlábra helyezték a férfit
- Senki nem hajlandó eltemetni Tamerlan Carnajevet
- Lőtt sebek és belső sérülések okozták Tamerlan Carnajev halálát
- A két Carnajev az amerikai függetlenség napján akart robbantani
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


