A Szent Márta-házban marad
Változatlan életmód: Ferenc pápa nem költözik be a vatikáni palotákba
Új vatikáni életéről írva Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy megpróbálja megőrizni ugyanazt az életmódot, melyet Buenos Airesben követett.
2013.05.29 16:13MTI
Fotó: MTI
Ferenc pápa a Szent Márta-házban marad, és nem költözik be a pápai lakosztályba - adta hírül szerdán a Corriere della Sera olasz napilap.
A Corriere a pápának a Clarín argentin napilapban közölt levélét idézte, melyben Ferenc pápa bejelentette, hogy a jövőben sem áll szándékában az apostoli palotákba költözni, ahol elődjei éltek.
A levelet Ferenc pápa egy barátjának írta, egy argentin papnak, aki egy Buenos Aires-i plébánián olvasta fel a hívőknek. A Corriere beszámolója szerint a levélben Jorge Mario Bergoglio, az argentínai főváros egykori érseke a megválasztása óta eltelt hetekről számolt be. Új vatikáni életéről írva Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy megpróbálja megőrizni ugyanazt az életmódot, melyet Buenos Airesben követett: "ha az én életkoromban váltanék, nevetséges lenne" - fogalmazott.
Ezért döntött úgy, hogy a vatikáni Szent Márta-házban marad, ahova még bíborosként a pápaválasztó konklávéra költözött be. A szálláshely püspököket, papokat és laikusokat lát vendégül: itt "látnak az emberek és normális életet élek, nyilvános szentmisét mutatok be reggel, a többiekkel együtt a menzán eszem" - írta levelében az egyházfő.
Ferenc pápa az apostoli paloták harmadik emeletén levő pápai lakosztály termeit kizárólag a magas rangú audienciákra használja és a vasárnap déli imádságkor, melyet a lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mond el.
Bergoglio a Buenos Aires-i érseki palotát sem használta, és amikor pápává választása után meglátta a vatikáni lakosztályt az első megjegyzése az volt, hogy ebben háromszázan is elférnek, azóta viszont a lakosztály üresen áll - kommentálta a Corriere della Sera.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


