Titkos információkhoz jutottak
Hackerek ellopták az ausztrál hírszerzés leendő épületének tervrajzát
Kínai hackerek ellopták az ausztrál hírszerzés felépítendő épületének tervrajzát, s titkos adatokhoz jutottak a canberrai kereskedelmi és külügyminisztériumból, amelynek épületében található meg. a külföldi hírszerző ügynökség is.
2013.05.28 10:11MTI
Erről közölt riportot a forrás megnevezése nélkül hétfő este az ABC ausztrál televízió.
Az ABC megállapította, hogy kínai számítógépkalózok agresszívabban támadják az ausztráliai cégeket, mint korábban gondolták. A szóban forgó cégek között van a Bluescope Steel acélművek, valamint a katonai és polgári kommunikációs eszközöket gyártó Codan.
A befolyásos Zöldek párt kijelentette kedden, hogy az állítólagos adatlopás "akciófilmbe illő nemzetbiztonsági fiaskó", és vizsgálatot követelt az ügyben. A kormány nem erősítette meg, hogy betörtek volna titkos számítógép-hálózatokba. Viszont Bob Carr külügyminiszter megszólalt az ügyben. Azt mondta, a tévériport nem tud ártani az ország legnagyobb kereskedelmi partneréhez, Kínához fűződő kapcsolatainak.
A belföldi hírszerzés tervezett épülete 630 millió ausztrál dollárba fog kerülni, s a tervrajz eltulajdonítói utáni nyomozás egy kínai szerverig jutott el - állította az ABC. Az ellopott adatokból az is kiderül, melyik helyiségekben lesznek a kommunikációs és a számítógépes hálózatok.
A behatolás egy építési vállalkozó számítógépein keresztül történt. Egy biztonsági szakértő szerint a kikerült adatok megkönnyítik az esetleges későbbi behatolást az intézmény rendszerébe és a kényes adatforgalom helyeinek azonosítását. A tervek szerint a belföldi hírszerzés hivatala - amely kapcsolódik egy olyan globális hálózathoz, amelyhez csatlakozik egyebek közt az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is - Ausztrália legfejlettebb kalózvédelmi rendszerével lesz felszerelve.
Az épület elkészülte azonban már többször csúszott, és növelni kellett költségvetési összegét is, mert az ausztrál hivatalokat érő kalóztámadások hatására a megrendelő állam nemegyszer hirtelen változtatott a belső elrendezésen.
Ausztrália tavaly pályázatot írt ki országos szélessávú kommunikációs hálózat kiépítésére, de a kínai hackerektől való félelme miatt kizárta a versenyből a Huawei kínai távközlési óriást.
Kapcsolódó írások:
- Pánikot keltett az AP Twitter-hírszolgáltatása elleni hackertámadás
- Dél-Korea a számítástechnikai együttműködést is fejleszti az Egyesült Államokkal
- Etikus hackereket képeznek az Óbudai Egyetemen
- Peking hajlandó tárgyalni a hackertámadásokról
- Hackerek bénították meg cseh nagybankok szervereit
- Hackerek támadták meg az EADS és a ThyssenKrupp rendszerét
- Peking cáfolja az amerikai hackervádakat
- Hackerek támadták meg az Apple vállalati számítógépeit
- Hacker törte fel a Bush exelnöki család levelezését
- Peking: Amerikából érkezik a Kína elleni hackertámadások többsége
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


