Új indítóállásokat telepítettek
Iráni rakétaindítók: lehetővé teszik "az ellenség szétzúzását"
Ahmad Váhidi védelmi miniszter jelentette: Irán "jelentős" számban telepített új indítóállásokat nagy hatótávolságú rakéták számára.
2013.05.26 14:46MTI
Fotó: MTI
A katonai egységekhez eljuttatott új indítóállások lehetővé teszik "az ellenség szétzúzását" nagy hatótávolságú föld-föld rakétákkal Váhidiszerint.
A tévériportban Váhidi kéttucatnyi, indítóállással felszerelt, de rakéta nélküli teherautót szemlélt meg egy szabadtéri helyszínen. A riport nem közölte a majdan bevetendő rakéták típusát, sem a telepített indítóállások pontos számát. Szakértők becslései szerint Irán egyes föld-föld rakétáinak hatótávolsága meghaladja a 2000 kilométert, így azok elérhetik a fő ellenséget, Izraelt, valamint az Egyesült Államok térségbeli támaszpontjait.
A miniszter egyébként nem nevezte nevén az "ellenséget", és azt hangoztatta, hogy Teherán sohasem fog háborút kezdeményezni. Irán az Egyesült Államokat és Izraelt is ellenségének tekinti. Egyik sem zárta ki egyértelműen a katonai csapás lehetőségét az iráni atomlétesítmények ellen, amelyek célja a Nyugat gyanúja szerint atomfegyver előállítása. Teherán tagadja ezt.
Eközben Irán időnként bejelent olyan eredményeket a fegyvergyártás terén, amelyek valóságtartalma nem ellenőrizhető független forrásból. A nyugati katonai és gazdasági embargóval szemben Irán önellátásra törekszik fegyverekből, s könnyű tengeralattjáróktól és sugárhajtású vadászgépektől torpedókig és rakétákig sokféle fegyvert készít.
Kapcsolódó írások:
- Kajak-kenu válogató: nyert a Kovács, Janics duó, irány az EB!
- Iráni kiberszabotázstól tartanak az amerikai hatóságok
- Mourinho, Rodriguez: irány Monaco!
- Irán jelentősen növelte urándúsító kapacitását
- Iránnak kémkedhettek - letartóztattak tíz embert Szaúd-Arábiában
- Irányváltás a koncepcióban - Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum új igazgatója
- Videókkal: adiós, Madrid! - Mourinho távozik, irány a Stamford Bridge?
- Jégeső miatt tömeges karambol Spanyolországban
- Szíria rakétákat irányít Izraelre?
- Felakasztottak két embert Iránban - kémkedés volt a vád
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


