Betiltották őket
Törökország nemet mond az alkoholreklámokra
A török parlament pénteken betiltotta az alkoholreklámokat, és tovább szigorította az alkoholos italok eladására vonatkozó szabályokat.
2013.05.24 14:09MTI
A szigorított törvény szerint tilos alkoholt árulni este tíztől reggel hatig , valamint a mecsetek és az oktatási központok közelében minden egyéb időpontban is.
Ráadásul az italcégek nem reklámozhatják alkoholt tartalmazó termékeiket, nem szponzorálhatnak sporteseményeket vagy más rendezvényeket, a televízióban pedig csak elmosódó képeket lehet majd látni az alkoholos italokról.
Továbbá a kormány szigorított az ittas vezetőkre kiszabható büntetéseken is: ezentúl 700 lírás (körülbelül 85 ezer forintos) büntetéssel, valamint vezetői engedélyének hat hónapos felfüggesztésével számolhat az, akinek véralkoholszintje meghaladja a 0,05 százalékot a közúti ellenőrzés során. Azok, akiknél 0,1 százaléknál nagyobb értéket mutat a szonda, akár két év börtönbüntetést is kaphatnak.
Az új jogszabály valószínűleg nagy felzúdulást kelt majd a világi irányvonalat követő törökök soraiban, ők azzal vádolják Recep Tayyip Erdogan kormányát, hogy titokban iszlamizálná az országot. Az iszlám tiltja az alkoholfogyasztást. Ankara azonban azzal érvel, hogy a törvénnyel nem a szabadságjogokat akarja korlátozni, csak a fiatalságot szeretné megvédeni az alkohol káros hatásaitól, valamint meg akar felelni az európai irányvonalnak.
A törvény akkor lép életbe, ha Abdullah Gül török elnök aláírta. 2002-es hatalomra kerülése óta az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) eddig számtalan módon - például adóemeléssel - korlátozta az alkoholfogyasztást.
A Turkish Airlines török légitársaság néhány belföldi járatán már egyáltalán nem is szolgál fel alkoholt.
Kapcsolódó írások:
- Csontrészegen született a baba - túlitta magát az anya
- 140 liter alkoholt isznak a németek évente fejenként
- Élve temette el az alkoholistát - a segélye kellett neki
- A hamisított alkohol áldozatainak száma egyre nő
- Tömegkarambol - alkoholt ivott a balesetben részes rendőr
- A szamár, az alkoholista - Chávez rühellte Busht
- Túl sok pezsgő folyt az ENSZ költségvetési vitáin?
- Alkoholt, kávét, üdítőt és újságot is árulhatnak a trafikokban
- A VM kezdeményezte a gyümölcsborok köztes alkoholtermékké minősítését
- A sürgősségi osztályokon kezelik ezentúl az alkoholmérgezéses betegeket
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


