Alig 33 százalékos részvétellel
Befejeződött a horvát önkormányzati választások 1. fordulója
Horvátországban pontban este hét órakor bezárták a szavazóhelyiségeket, ezzel befejeződött az önkormányzati választások első fordulója, amelyen a 16 órás adatok szerint alig 33 százalék volt a részvételi arány.
2013.05.19 19:24MTI
A kétfordulós szavazáson 3 millió 750 ezer választópolgár összesen 567 regionális és helyi önkormányzat képviselőtestületének összetételéről, valamint a megyék, a városok és a járások vezetőinek és helyetteseiknek a személyéről hozhat döntést.
Rendbontásról a szavazás során nem érkezett hír. A választások első, nem hivatalos eredményeit a választási bizottság várhatóan éjszaka ismerteti. Elemzők szerint a helyhatósági választások elsősorban a szociáldemokraták vezette kormánykoalíció támogatottságának tesztje, amely az áprilisban rendezett európai parlamenti választáson alulmaradt az ellenzéki, jobboldali Horvát Demokratikus Közösséggel és szövetségeseivel szemben.
A helyhatósági választásokkal egy időben rendezték meg a kisebbségi elöljáró-helyettesek választását is. Azokban a városokban és járásokban ugyanis, ahol a lakosságon belül egy kisebbség aránya meghaladja a 15 százalékot, az adott kisebbség jogosult delegálni egy-egy polgármester-, illetve járási elöljáró-helyettest.
A magyarok esetében ez négy járásban igaz. Egy ötödik járásban a magyarok nemcsak meghaladják ezt az arányt, hanem a legnépesebb közösséget alkotják, így ott az elöljárói posztért két magyar jelölt indult. A megyék esetében 5 százalék a küszöb. Horvátországban a konzervatív pártok hagyományosan a vidéki közösségekben, a balközép tömörülések pedig a városokban népszerűek.
Ezt a szabályt azonban számos kivétel erősíti. Isztrián, valamint a kelet-horvátországi Szlavóniában és Baranyában a korábbi választásokon regionális pártok - az előbbi térségben baloldali lokálpatrióták, az utóbbiban jobboldaliak - értek el lenyűgöző eredményeket.
Kapcsolódó írások:
- Horvát EU-csatlakozás - jóváhagyta a német parlament is
- Embercsempészeket őrizetben Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában
- Estorili tenisztorna - Marosiék kikaptak
- Előzetesben a bosnyák-horvát föderáció elnöke
- A bosnyák-horvát föderáció elnökének előzetes letartóztatását kéri az ügyészség
- Őrizetbe vették a bosnyák-horvát föderáció elnökét
- Martonyi: Horvátország uniós csatlakozása új lehetőségeket teremt
- Horvátországban csökkent a munkanélküliség
- A horvátországi Vir javítana egykori negatív hírén
- Horvátországban vetődött partra egy 28 éve palackpostával Kanadából elküldött levél
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


