Koreai-félsziget
Több mint 200 rakétaindítója lehet Észak-Koreának
A fejlemény azt jelzi, hogy gazdasági nehézségei ellenére Észak-Korea tovább bővítette rakétaprogramját.
2013.05.17 09:03MTI
Fotó: MTI
Észak-Koreának kétszáznál több mozgatható rakétaindító állása van, ami a duplája a dél-koreai hadsereg és a hírszerzés által korábban becsülteknél - derül ki egy, a Yonhap hírügynökség által pénteken ismertetett jelentésből.
A dél-koreai állami védelmi elemzőintézet (KIDA) szerint a kétszáz rakétaindító állás közül mintegy száz rövid hatótávolságú Scud-rakéták, ötven közepes hatótávolságú Rodong-rakéták, további ötven pedig nagy hatótávolságú Muszudan-rakéták szállítására alkalmas.
A Kida szerint a Pentagon által az amerikai kongresszus elé terjesztett jelentésben ugyanilyen számok szerepelnek, míg a dél-koreai hadsereg és hírszerzés korábban úgy becsülte, hogy a kommunista országnak legfeljebb 94 mozgatható rakétaindító állása lehet.
A fejlemény azt jelzi, hogy gazdasági nehézségei ellenére Észak-Korea tovább bővítette rakétaprogramját - közölte a KIDA egyik kutatója.
A Koreai-félsziget az elmúlt évek legsúlyosabb válságát éli meg, amelyet az váltott ki, hogy Észak-Korea tavaly decemberben sikeres rakétakísérletet hajtott végre, majd februárban végrehajtotta harmadik föld alatti kísérleti atomrobbantását, amire válaszul a nemzetközi közösség újabb szankciókat vezetett be ellene.
Kapcsolódó írások:
- Menesztették az észak-koreai védelmi minisztert
- Dél-Korea: az elnök kért bocsánatot, mert szóvivője zaklatott egy nőt
- Obama beintett Észak-Koreának - "azok az idők elmúltak"
- Légszennyezésügyi bizottságot állít fel Japán, Kína és Dél-Korea
- Újabb amerikai-dél-koreai hadgyakorlat kezdődött
- Észak-Korea 15 évi kényszermunkára ítélt egy amerikait
- Ügyészségi vizsgálat a dél-koreai nemzetbiztonsági hivatalnál
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


