Felkeresett egy volt csecsen felkelőt
Tamerlan Carnajev lőgyakorlaton járt New Hampshire-ben
A Csecsenföldön szerzett sérülései miatt tolókocsiba kényszerült Hadzsimuratov a feleségével, annak szüleivel és a három közös gyerekükkel él egy lakásban.
2013.05.17 08:16MTI
Fotó: MTI
A bostoni merénylet egyik feltételezett elkövetője, Tamerlan Carnajev egy hónappal a terrortámadás előtt lőgyakorlatot tartott egy New Hampshire-i lőtéren, és felkeresett egy az államban élő volt csecsen felkelőt - közölte az Amerika Hangja (VoA).
Az FBI ügynökei csütörtökön átkutatták a New Hampshire-i Queen Cityben élő volt csecsen lázadó, Musza Hadzsimuratov lakását és átvizsgálták a számítógépét. A szövetségi nyomozók vizsgálódása a szomszédok szerint reggel nyolctól délutánig tartott.
A Csecsenföldön szerzett sérülései miatt tolókocsiba kényszerült Hadzsimuratov a feleségével, annak szüleivel és a három közös gyerekükkel él egy lakásban. A férfitól, aki 2004-ben vándorolt be az Egyesült Államokba, DNS-mintát és ujjlenyomatot is vettek, de a VoA szerint nem gyanúsították meg azzal, hogy köze lenne a robbantásokhoz.
Hadzsimuratov elmondta, hogy a rendőrök először április 29-én, vagyis két héttel a terrortámadás után hallgatták ki. Arról számolt be nekik, hogy hét éve kötött ismeretséget Tamerlan Carnajevvel, akivel többször találkozott. Azt állította, Carnajev sohasem beszélt vele az iszlámról.
Hadzsimuratovnak a nyomozók kérdéseket tettek fel azzal kapcsolatban is, hogy Carnajev a New Hampshire-i Manchester egyik lőterén gyakorlatozott, és ugyanebben az államban, Seabrook településen nagy mennyiségű tűzijátékot vásárolt.
A hatóságok feltételezése szerint a csecsen származású Carnajev fivérek tervelték ki, és hajtották végre a bostoni maraton célegyenesében április 15-én elkövetetett kettős pokolgépes robbantást. A merényletben hárman meghaltak és több mint 260-an megsebesültek.
Kapcsolódó írások:
- Tudták, hogy merénylet lesz a bostoni célegyenesben
- Hazudott Dzsohar Carnajev érdekében - szabadlábra helyezték a férfit
- Senki nem hajlandó eltemetni Tamerlan Carnajevet
- Lőtt sebek és belső sérülések okozták Tamerlan Carnajev halálát
- A két Carnajev az amerikai függetlenség napján akart robbantani
- Boston: letartóztatott kazah diákok, sokkolt szülők
- Az FBI megtalálta a bostoni merénylő laptopját
- Kevin Spacey sokkolta a bostoni turistákat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


