Legalább hatan meghaltak
Összeomlott egy cipőkészítő üzem Kambodzsában
A Kambodzsa Kampong Speu tartományában található épület betonfödéme beszakadt.
2013.05.16 07:34MTI
Rendőrségi közlés szerint az összeomlott gyárépületből eddig hat holttestet és több sérültet emeltek ki, feltehetően sokan a romok alatt rekedtek.
A fővárostól, Phnompentől nyugatra fekvő tartomány helyettes rendőrparancsnoka elmondta, hogy az amerikai és európai exportra dolgozó tajvani Wing Star Shoe cég helyi üzemének mennyezete nem sokkal a reggeli munkakezdés után omlott be, amikor különböző források szerint 50-100 ember lehetett az épületben.
A hatóságok szerint a balesetet az épület gyenge szerkezete és gondatlanság okozhatta. Az egy szinttel feljebb lévő raktárban ugyanis, ahol a készárut is tartották, nemrég soktonnás ipari berendezéseket helyeztek el. A ruhaipar a kambodzsai gazdaság legnagyobb foglalkoztatója. Az indokínai ország több mint 500 ruha- és cipőgyárában félmilliónál is többen dolgoznak, 85 százalékban nők.
Kambodzsa 2012-ben több mint 4 milliárd dolláros bevételre tett szert az elsősorban az Egyesült Államokba és Európába irányuló ruha- és cipőexportból. Az iparágban fizetett rendkívül alacsony minimálbért áprilisban emelték havi 61 dollárról 75 dollárra (mintegy 14 ezer, illetve 17 ezer forint).
A Phnompen Post című fővárosi lap felidézte, hogy a fővárostól 50 kilométerre nyugatra, Kong Pisey körzetben lévő gyár dolgozói már nem egyszer tartottak tiltakozó akciót fizetésemelést és a munkakörülmények javítását követelve. Legutóbb március végén a közeli autósztrádát zárták le, hogy felhívják a figyelmet követeléseikre.
A globálissá vált ruhaipar fejlődő világbeli üzemeinek munkahelyi biztonsága az elmúlt hetekben világszerte reflektorfénybe került egy ruhaüzemeknek is helyet adó bangladesi épület április 24-ei összeomlása nyomán.
A dél-ázsiai ország eddigi legsúlyosabb ipari katasztrófájában 1127 ember vesztette életét. Banglades a világ harmadik legnagyobb ruhaexportőre, Kína és Olaszország után.
Kapcsolódó írások:
- Összeomlott egy épület Bukarest turistaközpontjában
- 300 négyzetméternyi melléképület lángolt Galgahévízen
- Az általuk őrzött épület tetejéről lopták a rézkábelt
- Hibázhatott az építőbrigád: összedőlt egy épület Kínában
- Fényűző, de vitatott új épületet kapott a Mariinszkij színház
- Dakkai házomlás: letartóztatták az épület tulajdonosát is
- Összeomlott egy épület Franciaországban
- Magas szén-monoxid-koncentrációt mértek egy budapesti társasházban
- Benzineskannával jelent meg a polgármesteri hivatalban
- Hétfőn hallgatják meg a P.-Laborc találkozók hanganyagát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


