Kettős pokolgépes robbantás
Merénylet Törökországban: 54-re emelkedett a halottak száma
Ötvenegyre emelkedett a szíriai határ török oldalán, Reyhanli városában múlt szombaton elkövetett kettős pokolgépes merénylet halálos áldozatainak száma.
2013.05.15 07:45MTIRecep Tayyip Erdogan török miniszterelnök hozzátette, hogy további ötven embert még kórházban ápolnak. A sebesültek között szíriaiak is vannak.
Ez volt az eddigi legvéresebb merénylet Törökországban.
A török média korábbi közlése szerint a robbantásokat a szíriai rezsimmel is kapcsolatban lévő török szélsőbaloldali csoport, a Forradalmi Népfelszabadító Párt-Front (DHKP-C) tagjai hajtották végre.
A merénylettel kapcsolatban még vasárnap őrizetbe vettek kilenc török állampolgárt, akik állítólag részben be is ismerték a tettüket.
Erdogan most bejelentette, hogy további négy embert tartóztattak le, így már 13 ember van a hatóságok őrizetében a robbantásokkal összefüggésben.
Reyhanli alig 50 kilométerre nyugatra fekszik a szíriai polgárháborús harcok egyik központjának számító Aleppótól. A szíriai rezsim határozottan tagadta, hogy köze lett volna a merénylethez. Damaszkusz közös vizsgálat indítását kezdeményezte Ankaránál a robbantások ügyében, ezt azonban Erdogan visszautasította. A török kormányfő korábban utalt arra, hogy a történtekért Bassár el-Aszad rezsimjét is felelősnek tartja, emellett kedden ismét illegálisnak nevezte a szír vezetést, amelyet - mint mondta - "még saját népe sem fogad el".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


