Sokan kórházba kerültek
Tűz ütött ki egy ukrajnai kollégiumban, három ember meghalt
Hárman meghaltak és tíz embert, köztük négy gyereket kellett kórházba szállítani, miután tűz ütött ki a kelet-ukrajnai Harkiv egyik kollégiumában hétfőn.
2013.05.06 18:22MTIA tűz a városvezetés közleménye szerint a kilencszintes épület liftaknájában keletkezett, majd a második és a harmadik emelet folyosóira kirakott tárgyak fogtak lángot. Az épületben mintegy 800 négyzetméternyi terület borult lángba.
A tűzoltók 105 bent tartózkodót evakuáltak, a felsőbb szintekről 41 személyt létrákon kellett kimenekíteni. Egy tűzoltó mentés közben szintén megsérült, őt is kórházba szállították. Az utóbbi napokban 267 tűzeset történt Ukrajnában, amelyben négyen vesztették életüket. Az év eleje óta pedig 19 965 tűzesetben 1089-en haltak meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


