Június elején találkoznak
Fúziót javasolt az EMNP az MPP-nek
A két párt egyesülésére tett javaslatot az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Magyar Polgári Pártnak (MPP).
2013.05.06 17:46MTIBiró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke komolytalannak minősítette a néppárti kezdeményezést. Az EMNP közleménye szerint a párt elnökségének megbízásából Papp Előd alelnök szombaton a Maros megyei Makfalván tartott székely majálison nyilvánosan beszélt a fúziós szándékról.
A nyilvános bejelentés után az EMNP és az MPP vezetői egy informális megbeszélésen megegyeztek abban, hogy június elején találkoznak, és tovább tárgyalnak a fúzió kérdéséről. Papp Előd az MTI-nek elmondta, a székely majálison tett bejelentés után írásban is átadta a Biró Zsolt MPP-elnöknek a fúziós javaslatot.
Hozzátette, ez pusztán a szándék kinyilvánítását tartalmazta, az összeolvadás minden részletét a két pártnak közösen kellene kidolgoznia. Az MPP közleményében Biró Zsolt elnök viszont rámutatott, hogy egy komolyan gondolt együttműködést nem a színpadról kellett volna bejelenteni. Utalt arra, hogy pártjának kongresszusa fontosnak tartotta a szervezeti önállóság megőrzését.
"A fúzió az én olvasatomban azt jelenti, hogy a korábban bejegyzett, az erőteljesebb legitimációval rendelkező párt magába olvaszthatja a másikat. (...) Ha velünk elv- és sorsközösséget vállal valaki, hát itt a helye! Az ajtó nyitva áll!" - közölte Biró Zsolt.
A 2012. júniusi önkormányzati választásokon a magyar pártok megyei listáira leadott voksok 85 százalékát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerezte meg, a fennmaradó 15 százalékon pedig az ellenzékét megtestesítő MPP és EMNP osztozott megközelítőleg egyenlő arányban. Az MPP-nek hét, az EMNP-nek két polgármesteri tisztséget sikerült megszereznie.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


