Csak az észak-koszovói szerbekkel egyetértésben
Belgrád csak feltételekkel hajtja végre a brüsszeli megállapodást
A kétoldalú megállapodást, brüsszeli közvetítéssel zajló tíz tárgyalási forduló után, április közepén írta alá Ivica Dacic szerb és Hashim Thaci koszovói miniszterelnök.
2013.05.05 11:48MTISzerbiának számos eszköze van arra, hogy végrehajtsa a brüsszeli megállapodást, de ezt csak a koszovói szerbek legitim képviselőivel egyetértésben akarja megtenni - közölte Aleksandar Vucic, a szerbiai védelmi tárcát vezető miniszterelnök-helyettes vasárnap.
"Az állam nem akarja megmutatni sem az erejét, sem a hatalmát, és nem azért, mert nem erős, éppen ellenkezőleg, mert erős, és mert azok, akik irányítanak, sokkal erősebbek azoknál, akik ellenkeznek" - hangoztatta Vucic egy belgrádi rakétadandárnál tett látogatásán az ortodox húsvét vasárnapján.
A politikus sérelmezte, hogy a belgrádi vezetőket nap mint nap érik bírálatok a Belgrád és Pristina viszonyát, illetve a szerbek lakta Észak-Koszovó jogi helyzetét rendező szerb-koszovói megállapodás aláírása miatt. Vucic közölte, büszke arra, ahogyan a tárgyalások idején védte a koszovói szerb nép érdekeit, és fel akarja keresni Észak-Koszovót, illetve a délebbre fekvő, szerbek lakta területeket is.
A kétoldalú megállapodást, brüsszeli közvetítéssel zajló tíz tárgyalási forduló után, április közepén írta alá Ivica Dacic szerb és Hashim Thaci koszovói miniszterelnök. A belgrádi tárgyalóküldöttség tagja volt Aleksandar Vucic is, és - mivel ő az elnöke a legerősebb parlamenti tömörülésnek, a Szerb Haladó Pártnak - döntő szerepe volt a kiegyezésben.
A koszovói szerbek vezetői elutasították a brüsszeli megállapodást, és Belgrád tudomására hozták, hogy nem fognak érvényt szerezni az egyezménynek. A befolyásos szerbiai ortodox egyház és a szerbiai nacionalista ellenzék is elutasította az egyezményt. Észak-Koszovóban és Belgrádban is tüntettek ellene, azzal vádolva a belgrádi vezetőket, hogy elárulták a koszovói szerbeket.
A brüsszeli egyezmény értelmében a szerbek lakta Észak-Koszovó bizonyos autonómiajogokat élvezne. Az ottani rendőrséget és igazságszolgáltatást a helyi szerb közösség képviselői irányítanák, de Pristina fennhatósága alatt állna - elsősorban ez az, ami elfogadhatatlan az ottani szerb közösség számára.
Kapcsolódó írások:
- Újabb vizsgálat indult a koszovói szervkereskedelem miatt
- Koszovói szervkereskedelem: elítéltek öt orvost
- Szerbia és Koszovó megállapodásának parlamenti jóváhagyását sürgette a szerb kormányfő
- 2014-ben zárul a koszovói szervkereskedelemről folyó vizsgálat
- EB: kezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Szerbiával
- A koszovói parlament is elfogadta a brüsszeli megállapodást
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


