Szomália
Robbantás Mogadishu központjában, sokan meghaltak
Szemtanúk szerint a pokolgépes merénylet feltehetően egy autókonvoj ellen irányult, amelyben kormányilletékesek utaztak.
2013.05.05 10:19MTIGépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak fel vasárnap a szomáliai főváros központjában, egy forgalmas útkereszteződésnél, a detonációban 11 ember meghalt - közölték helyi illetékesek.
Szemtanúk szerint a pokolgépes merénylet feltehetően egy autókonvoj ellen irányult, amelyben kormányilletékesek utaztak. A hatóságok szerint öngyilkos merénylő vezette a robbanószerrel megrakott járművet.
Mohamed Adan, egy rendőrségi illetékes azt mondta, hogy tizenegy ember meghalt, folyik a terrorcselekmény részleteinek felderítése.
Egy szemtanú arról számolt be, hogy nyolc halottat látott egy páncélozott hivatali járműben, amely a támadás célpontja volt.
A detonáció után fegyverropogás hallatszott, és fekete füst gomolygott a robbanás helyszíne felett. Az útkereszteződéstől mintegy száz méterre található Törökország nagykövetsége.
Egyelőre senki nem vállalta a támadás elkövetését, de szakértők szerint a hátterében az as-Shabab szélsőséges szervezet állhat. Az Afrika szarván fekvő ország nemzetközi erők által védelmezett ingatag kormánya mindennapos harcot vív az iszlamista lázadókkal, köztük a szélsőséges as-Shabab milíciával, amelyet az Egyesült Államok az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szövetségesének tekint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


