Az amerikai gép lezuhanásának körzetében
A mentőalakulatok két holttest maradványait találták meg Kirgizisztánban
Két holttest maradványait találták meg szombat reggel a mentőalakulatok, amelyek az előző napon Kirgizisztán északi, Kazahsztánnal határos körzetében lezuhant KC-135-ös típusú, amerikai légi utántöltő repülőgép esetleges túlélői után kutatnak.
2013.05.04 10:26MTIKorábban már bejelentették, hogy a háromfős legénység minden valószínűség szerint életét vesztette. A legújabb jelentések szerint azonban két holttestnek a maradványait szombaton a kora reggeli órákban megtalálták, egyelőre azonban nem sikerült azonosítani a halottakat.
A balesetet a légiirányítók közlése szerint a katonai gép viharba kerülése okozhatta. Szemtanúk elmondták, hogy a gépen még a levegőben robbanás történt. A robbanás következtében három részre szakadt Boeing KC-135 Stratotanker roncsainak nagy részét kirgiz határőrök estére megtalálták egy hegyekkel övezett mezőn, Csaldibar település közelében.
A KC-135-ös helyi idő szerint 14 óra 55 perc körül zuhant le, néhány perccel azután, hogy 60 tonna kerozinnal feltankolva felszállt a kirgiz főváros nemzetközi repülőterével szomszédos Manasz támaszpontról. Utóbbi kulcsfontosságú szerepet játszik az Afganisztánban szolgáló amerikai csapatok utánpótlásában. Roncsait a fővárostól, Biskektől mintegy 80 kilométerre nyugatra, a kazah határ közelébe találták meg. Jelenleg ötven fő folytatja a keresést a baleset körzetében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


