Május 1.
Olaszországban a "nem létező" munkát ünnepelték
A szakszervezetek "válságosnak" nevezték az itáliai foglalkoztatási helyzetet. Azt szorgalmazták, hogy az adócsalás elleni küzdelemből szerzett összeget az állam a béregyenlőtlenségek kiegyenlítésére és munkahelyteremtésre fordítsa.
2013.05.01 19:27MTI"Munkáért, ami nincs" jelszóval vonultak fel az olasz szakszervezetek tagjai szerdán, miközben Enrico Letta kormányfő a Monti vezette szakértői kormány munkaügyi reformjának módosítását ígérte.
A CGIL, CISL és UIL szakszervezeti föderáció közösen tartotta meg május elsejei felvonulását Perugiában. Jelképes helyszínről beszélt Susanna Camusso CGIL-főtitkár, mivel az umbriai városban márciusban egy csődbe ment vállalkozó elkeseredésében lelőtte a tartományi hivatal két dolgozóját, majd öngyilkos lett.
A szakszervezetek "válságosnak" nevezték az itáliai foglalkoztatási helyzetet. Azt szorgalmazták, hogy az adócsalás elleni küzdelemből szerzett összeget az állam a béregyenlőtlenségek kiegyenlítésére és munkahelyteremtésre fordítsa.
A dolgozói érdekképviseletek arra emlékeztettek, hogy a 25 éven aluli olasz fiatalok közötti munkanélküliségi ráta meghaladja a 38 százalékot.
Enrico Letta miniszterelnök Párizsból üzent a szakszervezeteknek, bejelentve, hogy kormánya rugalmasabbá kívánja a Monti-kormány által alig egy éve bevezetett munkaügyi reformot.
Nápolyban a szakszervezeti menetet az úgynevezett Tudomány Városában tartották. A kutatásnak és tudománynak szentelt kiállítótér márciusban leégett, a hatóságok szerint a camorra helyi bűnszervezet gyújtotta fel.
Torinóban a május elsejei felvonuláson részt vevő Piero Fassino polgármestert, a balközép Demokrata Párt (PD) politikusát tüntetők csoportja tintával teli tojásokkal dobálta meg.
Rómában a hagyomány szerint könnyűzenei koncerttel ünnepelték meg május elsejét a lateráni Szent János bazilika előtti téren.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


