Akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat
Ismertették a vádakat a ricines levél feltételezett feladójával
A Mississippi állambeli Oxfordban a bíróságon ismertették a vádakat hétfőn azzal a férfival, aki hatóságok szerint ricinnel mérgezett levelet adott fel az amerikai elnöknek, egy szenátornak és az egyik állambeli bírónőnek
2013.04.30 01:27MTIA vasárnapra virradóra őrizetbe vett 41 éves önvédelmi sportoktató, James Everett Dutschke tagadja, hogy köze lenne a levelekhez és azt állítja, hogy hazafi és nincsenek haragosai. A bíróságon kijelentette, hogy megértette az ellene felhozott vádakat, amelyeket csak később hoznak nyilvánosságra. Dutschke előzetes meghallgatását kedden kezdik meg a törvényszéken, az ügyészség várhatóan ekkor terjeszti majd elő bizonyítékait.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei korábban egy Elvis-imitátor ablakmosót, az ugyancsak mississippi lakos Paul Kevin Curtist vették őrizetbe, majd később elengedték.
Ha elítélik, Dutschke akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat. A férfit egyébként egy másik eljárásban azzal is megvádolták, hogy 2007 és 2013 között három 7 és 16 év közötti lányt molesztált az edzőtermében.
A bíró kizárta, hogy a vádlottat óvadék ellenében szabadlábra helyezzék.
Kapcsolódó írások:
- Volt feleség kavart a ricint tartalmazó levelek ügyébe
- Ejtették a vádakat a ricines levél feladójával szemben
- Szabadlábra helyezték a férfit, aki a vád szerint ricint küldött Obamának
- Ártatlannak vallotta magát a ricin postázásával gyanúsított férfi
- Összeesküvést sejt a gyanúsított
- Őrizetben a ricint tartalmazó boríték feladója
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


