Nem tetszik az ügyészségi döntés
Moszkvai ingatlanügy: panasszal élt a Kehi és az MNV
Panasszal élt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a Központi Nyomozó Ügyészség azon határozata ellen, amelyben megszüntették a moszkvai kereskedelmi kirendeltség (kerki) eladásával összefüggő nyomozást.
2013.04.29 07:39MTIA 17 ezer négyzetméteres, belvárosi ingatlan eladásában főszerepet játszó Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjai ellen hűtlen és hanyag kezelés miatt nem folytattak eljárást; és Fekszi Márta volt államtitkárt, valamint Tátrai Miklóst, az MNV volt vezérigazgatóját sem hűtlen kezeléssel gyanúsítják már, hanem bűnpártolásra enyhítették a terhükre rótt cselekményt - írja a Magyar Nemzet.
A moszkvai képviselet 2008-as értékesítése ügyében a Kehi tett feljelentést, a Központi Nyomozó Főügyészség két hete szüntette meg az ez alapján indult nyomozást. A határozat szerint a vagyontanács tagjaival szemben azért nem merülhet fel a hűtlen kezelés bűncselekménye, mert a magyar államot ért kár még a tanács határozata előtt következett be, amikor a kerki eladásáról szóló első, érvénytelen szerződés alapján a vevő luxemburgi cég tulajdonjogát bejegyezték.
A Kehi és az MNV szerint azonban az ügyészség alapvetően téves jogi feltevésből indul ki, amikor a kár bekövetkezését az ingatlan tulajdonjogának átszállásával azonosítja. Úgy vélik, az államot akkor érte kár, amikor az - irreálisan alacsony, és a korábban meghatározott 23 millió dollárnál még 2 millió dollárral kevesebb - összeget jóváírták az MNV számláján már a vagyontanács döntése nyomán érvényesen megkötött adás-vételi szerződés alapján - olvasható a lapban, amely azt is megjegyzi: a 4,5 milliárd forintért elkelt épületért akár 17 milliárd forintot is kaphatott volna az állam.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06