Azonosították az áldozatokat
Belgorodi mészárlás - még el sem fogták, máris vádat emeltek ellene
Az orosz szövetségi nyomozóhatóság belgorodi szervezete kedden máris vádat emelt az Ukrajnával határos régió központjában hétfőn történt hatszoros gyilkosság elkövetője ellen, akit ugyanakkor még nem tudtak elfogni a rendőrök.
2013.04.23 18:47MTIA 32 éves Szergej Pomazunt nem csak a gyilkosságokkal vádolják, hanem fegyverek és lőszerek eltulajdonításával is. A nyomozhatóság indítványozta a bíróságnál a férfi letartóztatását - tájékoztatott a hatóság sajtószolgálata.
A nyomozók szerint a férfi azzal a céllal tért be a Belgorod központjában lévő vadászboltba, hogy fegyvert raboljon. Ott két alkalmazottat lőtt le vadászkarabélyával, valamint egy vásárlót, majd legalább egy fegyverrel távozott. Tisztában volt azzal, hogy a lövéseket hallották az utcai járókelők is, akik az üzlet mellett elhaladtak és felismerhetik őt, ezért lelőtte őket. Ezután beült a közelben parkoló gépkocsiba, amelyből még egy lövést adott le egy vétlen járókelőre, aki szintén azonnal meghalt.
A délnyugat-oroszországi Belgorod város központjában közép-európai idő szerint dél körül ölt meg hat embert a vadászkarabéllyal lövöldöző büntetett előéletű Pomazun. Az áldozatok között egy 14 és egy 16 éves diáklány is van.
Belgorodban és az egész régióban kétnapos gyászt rendelt el az orosz város és a terület vezetése.
A hatóságok azonnal támogatást ajánlottak fel az áldozatok családjainak, akik azonban azt nem fogadták el, hogy szeretteiket központilag szervezett temetésen búcsúztassák el.
Mostanára azonosították a belgorodi mészárlás valamennyi áldozatát, akik között a legidősebb egy 1964-es születésű férfi, a legfiatalabb pedig egy 14 éves iskolás lány volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


