Túszul ejtették kilenc utasát
Bajban lévő helikoptert kaptak el a tálibok
Tálib lázadók túszul ejtették egy polgári helikopter kilenc utasát, miután a gép kényszerleszállást hajtott végre Afganisztán egyik, tálibok által ellenőrzött területén.
2013.04.22 10:03MTIA helyi körzeti vezető, Hamidullah Hamid elmondta, hogy a Haoraszan cég helikoptere vasárnap délután erős szélben és esőben szállt le Logar tartomány egyik falujában, Kabultól 60 kilométerre délkeletre, a pakisztáni határtól 30 kilométernyire. A tálibok a fedélzeten tartózkodó kilenc embert, akik valamennyien civilek, foglyul ejtették és elszállították a helyszínről.
Egy másik helyi kormányzati illetékes szerint a túszok között öt külföldi állampolgár is van.
A helyi tisztségviselők nem tudtak válaszolni arra a kérdésre, hogy a helikopter hová tartott vagy mit szállított.
Luca Carniel, a nemzetközi biztonsági erő (ISAF) szóvivője azt mondta, hogy az első értesülések szerint az incidens idején nem volt harci aktivitás a körzetben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


