Pornográf tartalom?
Ismét támadások kereszttüzében az Apple
Pornográf tartalom szolgáltatásával vádolja az Apple-t a Zsenmin Zsipao kínai pártlap, mely csütörtöki számában a vállalattal szembeni növekvő elégedetlenségről cikkezik.
2013.04.18 16:22MTIA Zsenmin Zsipao összesen 198 vállalatról állítja, hogy azok pornográf tartalmak elérését teszik lehetővé a kínai interneten, noha ez illegálisnak minősül a kelet-ázsiai országban. A hatóságok 12 cég honlapját bezárták, a listán szereplő többi vállalatot tevékenységének beszüntetésére és a jövőbeli hasonló esetek elkerülésére szólították fel.
Az Apple esetében a vállalat internetes áruházában, az Apple Store-ban kínált alkalmazások szolgáltattak platformot a tiltott tartalom eléréséhez, korábban pedig - a Hszinhua hírügynökség állítása szerint - hasonló tartalmú elektronikus könyvek tucatjai is letölthetők voltak a virtuális áruházban. A hivatalos kínai média az elmúlt hetekben többször is "szájára vette" az amerikai Apple-t, mintegy "kampányt hirdetve" a vállalat hírnevének megtépázására.
A fogyasztói jogok védelmével foglalkozó, szokásos éves adásban március közepén a kínai központi televízió (CCTV) a vállalat kettős gyakorlatára mutatott rá, mely szerint a sérült iPhone-hátlapok cseréjénél Kínában fizetésre kötelezik a vásárlókat, miközben külföldön ingyenes a tranzakció. A "médiaháború" a Zsenmin Zsipao hasábjain folytatódott, ahol az újság "arrogánsnak" nevezte a vállalatot, s annak a felmerült kritikákra való válaszát hiányolta.
Az újság szerint a kettős mércét illető vádakat követően az Apple mindössze egy "semmitmondó és önfényező" 200 szavas közleményt hozott nyilvánosságra honlapján, nem kért bocsánatot és a gondra nem kínált megoldást. A bocsánatkérésre végül április elején megtörtént, Tim Cook, az Apple vezérigazgatója a cég honlapján kínai nyelvű közleményében kért elnézést.
A Zsenmin Zsipao csütörtöki számában hosszú cikkben részletezi az esetnek a kínai vásárlókra gyakorolt hatását. A lap azt állítja, a botrány után az Apple megítélése az újság által végzett közvélemény-kutatásban részt vevők 60 százaléka szerint romlott, 80 százalékuk elítéli a kettős mérce használatát, s csaknem egyötödük állítja azt, hogy nem vásárol többet a cég termékeiből. A Zsenmin Zsipao a fogyasztói jogok erősítését és a jogi környezet javítását szorgalmazza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


