Jobb későn
Kubai ellenzéki nők nyolc év után átvehetik uniós kitüntetésüket
Kubai ellenzéki nők egy csoportja nyolc év késéssel, de végül átveheti Brüsszelben az Európai Unió legmagasabb emberi jogi kitüntetését, a Szaharov-díjat - jelentette be egyikük szerdán Havannában.
2013.04.17 21:24MTIAz unió egy nyilatkozatban megerősítette, hogy a kitüntetést április 23-án, ünnepélyes ceremónia keretében adják át az Asszonyok Fehérben nevű csoport képviselőinek az Európai Parlamentben. A hírt Havannában Laura Labrada Pollán, a csoportot alapító, de 2001-ben elhunyt Laura Pollán lánya jelentette be a tudósítóknak.
Az Asszonyok Fehérben a 2003-ban súlyos, esetenként több évtized börtönre ítélt ellenzékiek hozzátartozói, akik fehér ruhába öltözve együtt jártak vasárnapi misére, és utána mindig méltóságteljes közös sétával emlékeztették az embereket a történtekre.
Az Európai Parlament 2005-ben ítélte oda a csoportnak a Szaharov-díjat, de eddig nem kaptak engedélyt a hatóságoktól arra, hogy Belgiumba menjenek érte. Útjukat az idén januárban bevezetett kiutazási könnyítések teszik lehetővé. A "fekete tavasz" alatt elítélt 75 ellenzéki azóta kiszabadult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


