Tizenegy gyermek vesztette életét
Karzaival beszélt Obama három nappal a halálos rakétatámadás után
Hamid Karzai afgán államfővel folytatott telefonbeszélgetést Barack Obama amerikai elnök három nappal egy NATO-támadás után, amelyben 11 gyermek vesztette életét az ázsiai ország keleti részén.
2013.04.10 10:43MTIAz elnöki hivatal beszámolójából nem derül ki, hogy szóba került-e az említett incidens a két vezető között. A közlés szerint a beszélgetés a biztonsági átmenet, a 2014-es afganisztáni választások és az országon belüli megbékélés kérdését érintette.
Karzai vasárnap hevesen elítélte a NATO támadását, amely 11 gyermekkel végzett. Afganisztán többször kérte az észak-atlanti szövetségtől, hogy ne hajtson végre légicsapást lakott területek fölött. Bár a szövetséges erők tizenegy éve próbálják visszaszorítani a tálib fegyvereseket Afganisztánban, a szélsőségesek még mindig elég tartalékkal rendelkeznek a gerillaharchoz az ország déli és keleti részén.
A hideg tél után áprilisban újrakezdődtek az összecsapások a nemzetközi haderő és az iszlamisták között, ez a hónap máris az eddigi legvéresebbnek bizonyult. Obama és Karzai legutóbb január 11-én találkozott a Fehér Házban, amikor az amerikai elnök bejelentette, hogy az afganisztáni misszió tavasztól egyre inkább a helyi erők kiképzésére koncentrál majd.
Obama azt is elmondta, hogy az amerikai hadsereg tagjai kizárólag abban az esetben maradnak 2014-nél tovább afgán földön, ha Kabul biztosítja jogi immunitásukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06