Maliban
Megették a Francois Hollande-nak ajándékba adott tevét
Az államfővel egy minapi kormányülésen közölte Jean-Yves Le Drian védelmi miniszter, aki feladatul kapta, hogy rendszeresen tájékoztassa az elnököt a teve hogylétéről.
2013.04.09 20:02MTIMegették azt a tevét, amelyet a helyiek a Maliba érkezett Francois Hollande francia elnöknek adtak ajándékul február 2-i timbuktui látogatásán: a tettes állítólag az a család volt, amelyre az állat őrzését bízták - közölte kedden egy francia védelmi minisztériumi illetékes.
A mali hatóságok megígérték: másik tevével kárpótolják a francia elnököt.
A teve pusztulásáról még március 8-án értesült a tárca, amikor a munkatársai Maliban jártak - közölte egy nevének elhallgatását kérő illetékes a miniszter környezetéből.
A Valeurs actuelles című francia hetilap értesülése szerint a rossz hírt az államfővel egy minapi kormányülésen közölte Jean-Yves Le Drian védelmi miniszter, aki feladatul kapta, hogy rendszeresen tájékoztassa az elnököt a teve hogylétéről.
Hollande elnököt február elején kitörő örömmel fogadta a lakosság Timbuktuban, amelyet a francia csapatok néhány nappal korábban foglaltak vissza a számos túlkapást elkövető iszlamista csoportoktól.
A francia elnöknek hálából egy tevét adtak ajándékba. A francia titkosszolgálatok el akarták juttatni Franciaországba, hogy egy állatkertben helyezzék el, végül egy mali családra bízták.
Francois Hollande-ot szemmel láthatólag zavarba ejtette a teve, amely nem tűrte, hogy megsimogassa. "Amikor csak tudok, utazni fogok rajta" - mondta mosolyogva az államfő Diocounda Traoré mali elnöknek.
Timbuktuban terjedő híresztelések szerint a tevét egy tuareg családtól kobozták el, amikor a francia csapatok mali kormánykatonák segítségével elfoglalták az észak-mali várost.
Egy timbuktui helyi vezető közölte: az új tevét, amely "nagyobb és szebb lesz", elküldik Franciaországba az elnöknek. "Szégyeljük, ami történt a tevével. Ajándék volt, nem ezt a sorsot érdemelte" - mondta.
Francia vezetők hosszú idők óta számos egzotikus, illetve vadállatot kaptak már Afrikában vagy a világ más részein.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


