"Zimbabwe megalázásának napja"?
Megkezdődött a zimbabwei elnökválasztás második fordulója, egyetlen jelölttel
Megkezdődött pénteken reggel a zimbabwei elnökválasztás második fordulója, egyetlen jelölttel. Az ellenzék vezetőjének, Morgan Tsvangirainak visszalépése után csak az eddigi államfőre, Robert Mugabéra voksolhat az afrikai ország mintegy 5,9 millió polgára.
2008.06.27 07:54MTITsvangirai, aki az első fordulóban megelőzte Mugabét, de a kormány ellenőrzése alatt álló választási bizottság szerint szavazatainak száma nem volt elegendő a második forduló elkerülésére, vasárnap jelentette be, hogy visszalép a hívei elleni erőszak miatt, amelyben 86-an vesztették életüket és több mint tízezren megsebesültek.
A hararei rezsim ugyanakkor, hogy a szavazást megtarthassák, semmisnek tekintette a Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDC) vezetőjének kiszállását az elnökségért folyó harcból.
Tsvangirai egy johannesburgi lapnak küldött elektronikus levelében a szavazást "Zimbabwe megalázása és szégyene napjának, a zimbabwei nemzet újabb tragikus napjának" nevezte. "Ez nem választás" - hangsúlyozta a politikus.
Helyszíni tudósítások arról számoltak be, hogy a főváros, Harare, legnagyobb szavazóhelyisége előtt nyitáskor mindössze tízen várakoztak. Ugyanitt a március 29-i első forduló idején még több száz ember állt sorba, hogy leadhassa voksát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06