20 ezer liter vizet szivattyúztak ki
Ukrajnában 68 települést öntött el az árvíz
Az áradások nyugat- és észak-ukrajnai területeket érintenek, köztük a fővárost, Kijevet is.
2013.04.05 20:12MTIA rendkívüli helyzetekért felelős állami hatóság közlése szerint Nyugat-Ukrajnában Vinnicja, Volin, Zsitomir, Lviv, az ország középső, északi részén pedig Csernihiv megyében és a fővárosban öntött el épületeket a víz.
Az áradásokat részben a még március végén lehullott nagy mennyiségű hó olvadása és az utóbbi két napban egy újabb időjárási ciklon miatti esőzések okozzák. Mindezek miatt jelentősen megemelkedett a folyók, a tavak és a vízgyűjtők vízszintje.
A katasztrófavédelem közlése szerint az utóbbi egy nap alatt több mint 20 ezer köbméter vizet szivattyúztak ki az elöntött házakból és udvarokból. Péntek reggelre megcsúszott a talaj a Kijev belvárosában lévő Podol nevű kerületben, ahonnan elővigyázatosságból két veszélyeztetett ház lakóit - összesen 16 családot - ki akarnak a hatóságok telepíteni.
A helyi jelentések szerint viszont csak egy család egyezett bele a kiköltözésbe, a többi lakó egyelőre nem hajlandó elhagyni az otthonát. A meteorológusok lassú felmelegedést és hűvös áprilist jósolnak Ukrajna nagy részén, beleértve a fővárost is.
Ez lassítja a hóolvadást, ami az árvízhelyzet szempontjából kedvező. Pénteken jelentette be a kijevi vezetés, hogy meghosszabbítják a távfűtési szezont mindaddig, amíg az átlagos napi hőmérséklet nem haladja meg a plusz 8 Celsius fokot. Kijevben általában április közepén kapcsolják le a távfűtést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06