Új választásokat kell tartani?
Pártszakadással fenyeget az elhúzódó olasz kormányalakítás
Feszültséget teremtett az olasz pártokban a több mint egy hónapja sikertelen kormányalakítás: a balközép Demokrata Pártot (PD) és az 5 Csillag Mozgalmat (M5S) is belső vita uralja.
2013.04.04 14:13MTI "A világ fut előre, mi időt vesztegetünk. Minek várunk az új államfő megválasztására? Döntsünk azonnal: vagy megállapodunk Berlusconival vagy menjünk vissza az urnákhoz, én készen állok az újabb választásra!" - hangoztatta az olasz sajtóban csütörtökön megjelent interjúban Matteo Renzi firenzei polgármester.
"Negyven nap telt el a választások óta. Ezalatt már új pápát is választottak, csak Olaszország van még mindig kormány nélkül" - tette hozzá egy későbbi nyilatkozatában Renzi.
A PD új generációjának vezetője "tétlenséggel" vádolta a párt főtitkárát, Pierluigi Bersanit, aki ellen decemberben elveszítette a PD előválasztását. Renzi szerint Bersani a februári parlamenti választásokat veszítette el, és azóta is vesztes politikát folytat: "szalonképtelennek" nevezi Berlusconit és elutasítja a PdL szorgalmazta nagykoalíciót, miközben háttéregyeztetést folytat a jobbközéppel.
"Elég volt a kettősségből! Én nem börtönben akarom látni Berlusconit, hanem nyugdíjban!" - hangoztatta Renzi, nem titkolva, hogy ismét Bersani leváltására készül.
Renzi "arrogánsnak" nevezte a Beppe Grillo vezette M5S-t, s kijelentette,"nem szabad Grillo után futni és alamizsnaként könyörögni a civilek parlamenti támogatását".
A PdL-lel való kormányalakítás nem a PD akaratát tükrözi - hangsúlyozta Davide Zoggia PD-képviselő. Walter Veltroni, a PD volt főtitkára hozzátette, hogy a jelenlegi választási törvénnyel Renzi sem tudna választást nyerni.
Az elhúzódó kormányalakítás töréshez vezetett az M5S-ben is: a mozgalom egy része a PD-vel való megállapodást szorgalmazza tévesnek tartva az M5S ezt elutasító magatartását.
Rosszul tette, hogy ránk szavazott az, aki "az öreg pártokkal" akar kormányt alakítani - reagált Grillo a blogján (beppegrillo.it).
A Giorgio Napolitano államfő által megbízott "bölcsek" harmadik értekezletüket tartották meg. Ezzel egy időben Bersani bejelentette, hogy csütörtökön Mario Montival találkozik, a jövő héten pedig Berlusconival. Grillo pénteken találkozik az M5S parlamenti tagjaival egy titkos helyszínen.
Az olasz sajtó azt írta, hogy az elhúzódó kormányalakítás vagy a pártok közötti megállapodáshoz vezet, vagy végérvényesen kiderül, hogy új választásokat kell tartani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06